OVB Vermögensberatung Kft.

Egyöntetű vélemény, hogy gyermekeinket felnőni látni a legnagyobb öröm, amely érhet minket. Szülőnek lenni azonban nem csak örömmel, hanem felelősséggel is jár.

Gyermekünk egyaránt igényli tőlünk a szeretetet és odafigyelést. Emellett fontos, hogy megteremtsük számára azt az anyagi biztonságot is, amiben fel tud cseperedni és amivel segíthetjük tanulmányait, elindulását az életben.

Ez jelenti egyrészt a megfelelő iskoláztatás biztosítását, esetleg a saját otthon kialakításában nyújtott segítséget, vagy egyszerűen az önálló életkezdethez szükséges anyagi háttér megteremtését.

Gyermekjövő

Háttérinformációk

{"active":false,"header":"h3","collapsible":true,"heightStyle":"content","event":"click"}
  • Biztos alapokon az önálló életbe

    Időben elkezdett megtakarítás - nem több, mint havonta kis összegekből jelentős tőkefelhalmozás.

    A gyermek 18 éves kora után - függetlenül attól, hogy továbbtanul, vagy munkába áll - a család kiadásai drasztikusan megemelkednek. Ezzel párhuzamosan 18 éves kor után megszűnnek a gyermekek után járó állami támogatások. A szülők akkor járnak el felelősségteljesen, ha időben felkészülnek ezekre a kiadásokra.

    Mivel az optimális vagyonfelépítési időtáv 15-20 év, már a gyermek születésétől (vagy akár az előtt) indokolt elindítani a megfelelő megtakarítási programot.

    A pénz-idő összefüggés alapján, minél korábban kezdenek el a szülők a felsőoktatási költségek finanszírozására, vagy a saját lakás önrészéremegtakarítaniannál kisebb havi összegekből tudják felépíteni a szükséges tőkét.

    A kamatos kamat hatás következtében 20 éven keresztül havi tízezer forintot félretéve megközelítőleg háromszor akkora összeg érhető el, mint 10 év alatt.

    Éppen ezért egy jól megválasztott megtakarítási program alapvetően határozza meg azt, hogy gyermeke számára mekkora összeg áll majd rendelkezésre saját élete elkezdéséhez.

    Mindemellett a hosszú távú megtakarítási konstrukciók esetében különböző kedvezmények és támogatások vehetők igénybe.

  • Minél előbb kezdjen el megtakarítani

    Ahhoz, hogy későbbi céljaink eléréséhez a megfelelő tőkét összegyűjtsük, érdemes minél előbb elkezdeni takarékoskodni, hiszen a kamatos-kamat hatás miatt akár a tőkefelhalmozás rövid ideig történő halogatása is jelentősen megnövelheti a szükséges havi megtakarítás mértékét. A mellékelt kalkulátor segítségével Önnek is lehetősége van kiszámolni az esetleges halogatás árát.

    A kalkulátor ide kattintva érhető el.

  • Önálló otthon megteremtése

    A magyar szülők jelentős része arra törekszik, hogy saját lakást tudjon biztosítani gyermekeinek az önálló életük kezdetéhez. Legyen szó továbbtanulásról vagy munkáról, a saját lakás mindenképpen stabil hátteret jelent a gyermekek számára.

    Minél nagyobb összeget tud megtakarítani erre a célra, a későbbiekben annál kevésbé terheli gyermekét az albérleti díj, illetve esetlegesen a hitel törlesztő részlete. Hitelből történő lakásvásárlás esetén figyelembe kell venni, hogy legalább a hitel önrészének rendelkezésre kell állnia. Egy átlagos jelzáloghitel esetén ez minimum 3-4 millió Ft-ot jelent, de a magasabb önrész könnyített elbírálást és kedvezőbb kondíciókat eredményezhet.

  • Továbbtanulás, költségek

    Ma Magyarországon a fiatalok többsége továbbtanul, ugyanis a megfelelő felsőfokú végzettség alapjaiban határozza meg a gyerek további életét. A piacképes diploma jobb karrierlehetőségeket, magasabb fizetést és egyben magasabb társadalmi elismertséget jelent.

    A fiatalok továbbtanulási aránya az elmúlt 10 évben jelentősen emelkedett, ezzel párhuzamosan a továbbtanulás céljából megtakarító családok aránya is folyamatosan nőtt. Ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódni fog.

    A megtakarítások fontosságát nagymértékben növeli, hogy 2013-tól gyökeresen átalakult a felsőoktatási rendszer finanszírozása, melynek következtében az államilag támogatott oktatási helyek száma drasztikusan csökkent.

    A továbbtanulás költségei az állami rendszerben is jelentősek, de az állami támogatásból kimaradtak esetében a tandíj következtében ezek a költségek közel 40%-kal magasabbak. A teljes képzés alatt a tandíj 1,5 millió forinttól akár 12 millió forintig is terjedhet.

    Az állami támogatás megszűnése

    A továbbtanulás költségei mellett a család számára további jövedelem kiesést jelent, hogy a családi pótlék és családi adókedvezmény nem jár a felsőfokú tanulmányait végző gyermek után.

    Az egyetemi, főiskolai költségek legnagyobb részét az alábbiak teszik ki:

    Tandíj: a tandíj nagysága 200-300.000 Ft/félév.

    Lakhatás: a kollégiumi férőhelyek száma folyamatosan csökken. Aki nem kap kollégiumi férőhelyet, havi 20-50.000 Ft között juthat albérlethez.

    Eszközök: a mai képzéshez elengedhetetlen a számítógép megléte. Egy megfelelő laptop 150.000 Ft beruházást jelent.

    Nyelvtanulás: a munkaerőpiacon való elhelyezkedést nagy mértékben segíti a megfelelő nyelvtudás megléte. Emellett a diploma megszerzéséhez elengedhetetlen egy vagy két nyelvvizsga letétele. A diákok közel egyötöde nyelvvizsga hiányában nem veheti át diplomáját. A külön nyelvóra akár 15-25.000 Ft/hó költséget is jelenthet.

    Külföldi ösztöndíj: külföldi ösztöndíjon, képzésen való részvétel jelentősen megnöveli a későbbi álláslehetőségek számát. Az elnyerhető ösztöndíjak nagy többsége csak részfinanszírozást tesz lehetővé. A saját költség megközelítőleg 400-600.000 Ft/félév között mozoghat.

 
A cookie is a small text file which is copied onto your hard disk by a website. Cookies do not cause any damage to your computer and do not contain any viruses. The cookies from our websites do not gather any personal data about you. You can disable the use of cookies at any time via the settings in your browser. As a rule, cookies are only used on our websites for the length of your session for the purpose of anonymous, statistical assessments and for improving user-friendliness.