OVB Vermögensberatung Kft.

Óvakodjunk a felelőtlen költekezéstől és kezeljük tudatosan pénzügyeinket

Aktualitások minden a pénzügyekről

Óvakodjunk a felelőtlen költekezéstől és kezeljük tudatosan pénzügyeinket

Minden forint számít

Év végén az adó-visszatérítéseinkre is figyelni kell

Az életkorral együtt nő a kockázat is

Ahogy közelednek az ünnepek, sokan érzik úgy, hogy a karácsonyi időszak fokozott pénzügyi teherrel is jár. Korábbi adatok azt mutatták, hogy a háztartások év végi kiadásai meghaladják a 100 ezer forintot, amit van, hogy valamilyen hitelkonstrukcióval fedeznek a családok. Az OVB Magyarország inkább az év közbeni spórolásra hívja fel a figyelmet, nehogy súlyos eladósodással kezdődjön az új esztendő. Az adó-visszatérítésekre is figyelni kell, ezzel is gyarapíthatjuk megtakarításainkat.

Papp Ádám, az OVB Vermögensberatung Kft. ügyvezetője elmondta: számos család esetében éppen a karácsonyi ünnepek jelentik a pénzügyi gondok kezdetét. A felvett hitel rövid távon a gondtalanság érzetét adhatja, így szépítve meg az ünnepek meghittségét, de sajnos az új esztendő máris adóssággal kezdődik, aminek terheit hosszú hónapokig, vagy akár évekig nyögheti a család.

Az év ezen időszakában gyakorlatilag lépten-nyomon az áruhitelekre csábító hirdetésekbe botlunk, sajnos könnyen el is csábíthat minket a számtalan kedvezőnek tűnő ajánlat. Utóbbi különösen megterhelő lehet, hiszen egy hosszabb futamidő esetén az áruhitelből fedezett karácsonyi ajándék esetleg drágább lehet a valós árnál, ami sajnos kellemetlen meglepetést is okozhat. A nulla százalékos THM-mel meghirdetett áruhiteleknél, amennyiben megfelelünk a szerződésben foglalt feltételeknek, nem kell egyéb költségekkel számolnunk. Azonban körültekintőnek kell lennünk, hiszen előfordulhat, hogy ez a díjmentesség csak bizonyos futamidő vállalása esetén érvényes, ha ettől eltér, akkor már a jogszabályi plafonhoz közelítenek a THM-értékek.  Tartós fogyasztási cikkek vásárlása esetén ez például a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértéke is lehet.

A hitelkártya sem olcsó megoldás

A hitelkártyákkal ugyanúgy fizetünk a megvásárolni kívánt áruért, mint a „hagyományos bankkártyánkkal”, viszont ebben az esetben nem a saját pénzünket költjük és ezt a „kölcsönt” meghatározott időn belül vissza is kell fizetnünk. Figyeljünk rá, hogy a hitelbe felvett vagy levásárolt összeget még a szerződésben rögzített kamatmentes perióduson belül térítsük meg a hitelező intézménynek, ellenkező esetben már kamattal is kell számolnunk. Azt is fontos tudni, hogy „költési” és türelmi időszak nem az első kártyás vásárlással indul, hanem mindig kötött az adott hónapban. Így, ha valaki a „költési” időszak utolsó napjaiban vásárol kártyájával, csak egy-két hete marad a törlesztésre. 

Év végén az adó-visszatérítéseinkre is figyelni kell

Az év vége természetesen nem csak az ajándékvásárlásról szól, a megtakarítani vágyóknak néhány fontos határidőt is be kell tartaniuk. Tartsuk szem előtt, hogy december 31-én az adóév is véget ér, addig pedig még van idő maximalizálni a jövő évi személyi jövedelemadó-visszatérítéseinket is. A nyugdíjbiztosítással rendelkezők legfeljebb 130 ezer forintot, az egészség-és önsegélyező pénztári befizetésekkel élők pedig akár 150 ezer forintot is visszaigényelhetnek. Ha valaki ezek mindegyikével rendelkezik, évente akár 280 ezer forinttal is növelheti megtakarításait. 

Az életkorral együtt nő a kockázat is

Amennyiben egy kockázati életbiztosítással szeretnénk családunk anyagi biztonságát megvédeni arra az esetre, ha történne velünk valami, figyelnünk kell rá, hogy a díjak januártól jelentősen drágulhatnak. Az ilyen jellegű biztosításoknál az életkorral együtt nő az ár. Tudni kell, hogy a díjszabásnál nem a születésnapunkat, hanem a naptári évfordulót veszik alapul, ezért a legtöbb biztosító feltételei szerint minden év január elsejétől számítunk egy évvel idősebbnek. Ráadásul a januártól fizetendő magasabb díj nem csupán azt jelenti, hogy az első biztosítási évben kell többet fizetnünk, hanem sok esetben a szerződés teljes fennállása alatt magasabb lesz a díjunk.

Egy 40 éves családfenntartó változatlan egészségügyi állapot mellett akár 10 százalékkal magasabb díjra számíthat, ha januárig vár a biztosítás megkötésével. 

 
A cookie egy kis szöveges fájl, amelyet egy weboldal másol a merevlemezre. A cookie-k nem okoznak kárt a számítógépen, és nem tartalmaznak vírusokat. A weboldalon található cookie-k nem gyűjtenek semmilyen személyes adatot magáról. A böngésző beállításainál bármikor letilthatja a cookie-k használatát. Általános szabályként a cookie-kat a weboldalakon a munkamenet időtartama miatt anonim, statisztikai értékelések és a felhasználóbarát jelleg javítása érdekében használják.
Okay