Bemutatkozás
Az elején bizalmatlanul álltam az OVB-hez, mert olyan szemléletet mutattak be, amellyel azelőtt még nem találkoztam. Az új iránti kíváncsiság viszont sok energiát adott, megtanultam hinni a cégben, így egy évvel a kezdés után sikerült elérnem az első vezetői pozíciót. Akkora motiváció volt számomra, hogy ez után az eredmény után egyre több időt szántam a munkára. A befektetett energia hamar megtérült, ugyanis évről évre sikerült feljebb jutnom a karrierlétrán. Fiatalkori álmom volt egy olyan állás, ahol a saját magam ura lehetek. Jelenleg hat város irodája tartozik az igazgatásom alá számtalan munkatárssal, akik szorgalmasan dolgoznak ügyfeleik anyagi helyzetének javításán.
Csapatunk célja olyan lelkiismeretes, szakmailag kiemelkedő tanácsadók képzése, akik kiváló minőségű pénzügyi tervezetekkel javítják ügyfeleik jelenét és jövőjét hosszútávon. Számunkra ez a legfontosabb, hiszen az embereknek akarunk értéket teremteni és segíteni őket eligazodni az összetett pénzügyi piacon. Egy-egy jó döntés és hasznos információ, amellyel szolgálni tudunk, képes megváltoztatni az emberek jövőjét.
Büszke vagyok az energiával teli, jó hangulatú csapatomra, és igyekszem minél többet segíteni nekik abban, hogy elérjék saját céljaikat. Nagyon jó érzéssel tölt el, ha ki tudom hozni belőlük azt, amire valóban képesek. Ezáltal ők is maximális segítséget tudnak nyújtani ügyfeleiknek, miközben maguk is sikeressé válnak. Számomra minden egyes nap kihívásokkal teli, és jó látni, hogy a befektetett munkának látható eredménye van.
Molnár Gergely
régióigazgató
1075 Budapest
Károly körút 3/C. II/1.
Molnár Gergely
régióigazgató
1075 Budapest
Károly körút 3/C. II/1.