Veres Tamás

Veres Tamás — Szolnok

Fiókvezető

Gyerekként nagyon vágytam valamire, amit csak ritkán kaphattam meg, ezért úgy döntöttem, hogy magam gyűjtöm össze rá a pénzt. A kitartásomnak és az elkötelezettségemnek köszönhetően, ma már nemcsak a saját, hanem mások pénzügyi céljainak elérésében is segítek. Lassan 12 éve teszem ezt az OVB-nél. Célom az első perctől nem változott, segíteni az ügyfeleimnek az anyagi biztonság megteremtésében, a privát nyugdíjuk felépítésében, illetve a védelemük megteremtése élet-, baleset- és egészségbiztosításokon keresztül. Kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy folyamatosan fejlesszük, képezzük magunkat, mert e nélkül nem tudnánk ügyfeleinket magas színvonalon kiszolgálni. 

Kapcsolatfelvétel

Főbb szakterületeink

Élet- és balesetbiztosítás 

Az élet- és balesetbiztosítás célja, hogy pénzügyi biztonságot teremtsen egy váratlan esemény bekövetkezésekor, illetve segítséget nyújtson az érintetteknek az ilyen eseményekből eredő költségek és veszteségek fedezésében. A biztosítási termékek széles kínálatával állunk ügyfeleink rendelkezésére. 

Élet- és balesetbiztosítás 

Nyugdíj-előtakarékosság

A nyugdíj-előtakarékosság olyan pénzügyi eszköz vagy program, amely lehetővé teszi az egyének számára, hogy rendszeresen megtakarítással megalapozzák a nyugdíjas éveik anyagi biztonságát. Az előtakarékossági rendszereknek számos formája létezik, de általánosságban elmondható, hogy minél előbb kezdjük az előtakarékosságot, annál könnyebben, és annál nagyobb összeget tudunk félretenni nyugdíjas éveinkre. 

Nyugdíj-előtakarékosság

Megtakarítások 

A megtakarítások kulcsfontosságúak a pénzügyi tervezésében, valamint a jövőbeli pénzügyi stabilitás elérésében. A rendszeres megtakarítások és a megfelelő befektetési stratégiák segíthetnek az egyéneknek és vállalkozásoknak pénzügyi céljaik elérésében és az esetleges váratlan költségek fedezésében. 

Megtakarítások 

Néhány érv, ami mellettünk szól

  • Az OVB több mint 50 év tapasztalattal rendelkezik, és több mint 16 országban van jelen. 
  • Mi 2012 óta szolgáljuk ki ügyfeleinket Szolnokon és környékén.  
  • Irodánkban személyesen is állunk ügyfeleink rendelkezésére, de online is kapcsolatban léphetnek velünk. 
  • Teljeskörű, allfinanz szolgáltatásunk a garancia arra, hogy az igények, célok, illetve a gazdasági környezet változása esetén is ügyfeleink mellett állunk.  
Miért mi?

További szakterületeink

Hitelügyintézés, hiteloptimalizálás 

Mind a hitelügyintézés, mind a hiteloptimalizálás során fontos a pénzügyi helyzet, valamint a hitelpiac alapos, ismerete és általuk a megfelelő döntések meghozatalában való segítségnyújtás. Hisszük, hogy hitelspecialistáink segítségével, ehhez szakmai támogatást tudunk nyújtani. 

Bank

Bankválasztás

Egyéneknek és vállalkozásoknak is segítünk a megfelelő bank kiválasztásában figyelembe véve az egyedi pénzügyi szükségleteket és célokat.  

Vagyonbiztosítások

A vagyonbiztosítások olyan pénzügyi termékek, amelyek segítenek az egyéneknek és vállalkozásoknak fedezni a vagyonukat érő károkat. Ezek a biztosítások olyan anyagi veszteségek ellen nyújtanak védelmet, mint például balesetek, lopás, tűz, vagy egyéb katasztrófák. 

Utazás

Utasbiztosítások

Az utasbiztosítás egy olyan pénzügyi termék, amelyet az célja, hogy védje az igénybe vevőket az utazásuk során felmerülő kockázatok elleni. Az utasbiztosítások általában fedezetet nyújtanak az utazás alatt felmerülő egészségügyi problémákra, balesetekre, poggyászvesztésre, utazás megszakítására, valamint egyéb váratlan eseményekre. 

Befektetések

A befektetések olyan pénzügyi tevékenységek, amelyek során pénzügyi eszközökbe, például részvényekbe, kötvényekbe vagy ingatlanba fektetünk pénzünket a jövőbeni nyereség reményében. A befektetések lehetnek rövid vagy hosszú távúak, és különböző célokat szolgálhatnak, például vagyonnövelés, nyugdíj-előtakarékosság vagy pénzügyi célok elérését. 

Ha érdeklik a pénzügyi lehetőségek, lépjen kapcsolatba velünk

Szakértőink mindig rendelkezésükre állnak.

Bemutatjuk irodánkat és csapatunkat

Szolnoki iroda

Szolnoki irodánk

Irodánk már több mint 11 éve ad tanácsokat a legkülönfélébb pénzügyi területen. Modern, jól felszerelt infrastruktúra áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy ügyfeleinket a legmagasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni mindezt egy családias, barátságos környezetben. Fiatalos, lendületes csapatunk segít abban, hogy ügyfeleink könnyebben eligazodjanak a pénzügyi világban. Szakértőink készséggel állnak a meglévő, illetve leendő ügyfeleink rendelkezésre akár személyesen, akár az interneten keresztül. 

Munkamódszerünk

Tanácsadásunk egyénre szabottan történik. és ügyfeleink pénzügyi helyzetének gondos elemzésén alapul. A személyes megbeszélés során főként a célokra vagyunk kíváncsiak, és ezekből keresünk pénzügyi megoldásokat. Szakértőink általában évekig kapcsolatban maradnak az ügyfeleinkkel folyamatosan segítve pénzügyi döntéseiket, meglévő szerződéseiket pedig igyekeznek az adott élethelyzethez igazítani. Így ügyfeleink számukra a legoptimálisabb pénzügyi termékkel rendelkeznek.  

Munkamódszer
Veres Tamás

Veres Tamás

Fiókvezető

5000 Szolnok
Szigligeti utca 2. 1/102.

Veres Tamás

Fiókvezető

5000 Szolnok
Szigligeti utca 2. 1/102.


Kérjük, javasoljon időpontot egy személyes beszélgetésre.
 : 

Legfrissebb blogcikkeink

Lakáskampány

| OVB Vermögensberatung Kft.

Lehet, hogy nem megfelelő védelmet nyújt a lakásbiztosításunk? 

Lakásunk, otthonunk és a benne tárolt értéktárgyak az évek alatt változnak. Viszont a lakásbiztosításunk automatikusan nem követi le ezeket a változásokat. Miért lehet ez probléma? Mert egy nem aktualizált lakásbiztosítás nem nyújt számunkra megfelelő védelmet, így egy esetleges káresemény során nem biztos, hogy a biztosító teljes mértékben megtéríti a kárunkat.  

Pénzügyi horoszkóp

| OVB Vermögensberatung Kft.

Nagy 2024-es pénzügyi horoszkóp

Az új évet általában új lendülettel, új célokkal indítjuk. A tervezéshez fontos ismernünk, hogy milyen lehetőségek, kihívások várnak ránk az adott újévben. Éppen ezért sokan kíváncsiak arra, hogy mit tartogatnak számukra a csillagok a pénzügyek tekintetében az elkövetkezendő évre. A mesterséges intelligenciát kérdeztük, hogy mi várható a csillagjegyek számára a pénzügyek tekintetében 2024-ben. 

Tervezgető család

| OVB Vermögensberatung Kft.

CSOK Pluszra vonatkozó előírások

Az új otthonteremtési támogatás mértékének két meghatározó pontja maga az ingatlan jellemzői, illetve a meglévő és vállalt gyermekek száma. A CSOK Plusz rendelettel kapcsolatos blogcikkünk második részében ezekre a témákra vonatkozó előírásokat járjuk körül.