Ugrás a kutatás tartalmához

Pénzügyi tanácsadás a mesterséges intelligencia korában

Az OVB megbízásából az Ipsos által készített kutatás

Kire bízná szívesebben a pénzügyeit: a mesterséges intelligenciára, egy pénzügyi tanácsadóra vagy a kettő kombinációjára? Ismerje meg, hogyan alakítja az 5 európai ország együtt egy hibrid modellel a pénzügyi tanácsadás jövőjét!

Három szám, amely megmutatja a kutatás legfontosabb eredményeit

45%

szerint a mesterséges intelligenciával támogatott pénzügyi tanácsadók öt éven belül magasabb színvonalú tanácsadást nyújthatnak majd.

64%

a fontos pénzügyi döntéseknél továbbra is elsősorban az emberi szakértelemben és a személyes tanácsadásban bízik.

48%

már most is rendszeresen vagy alkalmanként használ mesterséges intelligenciát pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben.

A válasz nem „vagy – vagy”

Az emberekbe vetett bizalom továbbra is magas, miközben egyre többen használnak mesterséges intelligenciát. A következő öt évben a legtöbben a kettő kombinációját tartják majd a legjobb választásnak.

A három eredmény egymás mellett: 65 százalék egy személyben bízik, 48 százalék már használ mesterséges intelligenciát, 48 százalék a pénzügyi tanácsadó és az AI kombinációját választja. 65% bízik egy személyben 48% tanácsadó + AI 48% már használ AI-t
Három különálló kérdés van együtt ábrázolva. Az átfedés a hibrid modellt jelenti, nem pedig a másik két modell arányát – a számok összege nem ad ki 100%-ot.
A most elkészült kutatás tanulsága számunkra egyértelmű. Ez alapján a jövő meghatározó modellje a személyes és digitális tanácsadás kombinációja lehet. A válaszadók 61 százaléka a főként emberi, AI-val támogatott tanácsadást vagy az ember és AI egyenrangú kombinációját részesítené előnyben. Arra a kérdésre, hogy öt év múlva várhatóan melyik tanácsadási forma nyújtja majd a legnagyobb értéket, a válaszadók 45%-a az emberi tanácsadó és a mesterséges intelligencia kombinációját választotta. Ennek megfelelően készítjük fel tanácsadóinkat mi is az OVB-nél, hogy az ügyfeleink számíthassanak ránk a fontos pénzügyi döntések során.
Papp Ádámügyvezető, OVB Magyarország
Papp Ádám, az OVB Magyarország ügyvezetője

Öt ország áttekintése

Bár a mesterséges intelligenciát egyre többen fogadják el pénzügyi tanácsok forrásaként, a személyes tanácsadás továbbra is kulcsszerepet játszik a befektetői bizalom és a pénzügyi döntések meghozatalában.

Válasszon egy országot, és tudja meg, mennyire lennének hajlandók az ott élők a mesterséges intelligencia ajánlásai alapján befektetni!

Az OVB Európában. Kiemelve a kutatás öt országa: Németország, Olaszország, Spanyolország, Magyarország és Csehország. Ukrajna Lengyelország Németország Franciaország Spanyolország Olaszország Románia Magyarország Csehország Ausztria Görögország Szlovákia Horvátország Svájc Belgium Szlovénia Luxemburg
A kutatásban részt vevő országok További országok, ahol az OVB jelen van

A magyarok bíznak leginkább az AI által nyújtott pénzügyi informá­ciókban

Magyarországon a legalacsonyabb a bizalmatlanok aránya

25%

Magyarországon a válaszadók mindössze 25%-a bizalmatlan a mesterséges intelligencia által nyújtott pénzügyi információkkal szemben. Ez a legalacsonyabb arány az öt vizsgált országban, ahol a bizalmatlanok aránya 25% és 41% között mozog.

25%Alacsony szintű bizalom75%Egyéb válaszok Egy vonal egy százalékpontot jelöl.

A bizalom alapja a minőség

A legnagyobb aggodalmat a hibás ajánlások jelentik

Mind az öt vizsgált országban a mesterséges intelligencia pénzügyi célú használatával kapcsolatos leggyakoribb aggályok közé tartoznak a hibás vagy nem megfelelő ajánlások. Az aggodalom mértéke azonban országonként jelentősen eltér: Csehországban 41%, míg Németországban 59% tart ettől.

A hibás vagy nem megfelelő ajánlások miatt aggódók aránya országonként: Csehország 41%, Magyarország 44%, Olaszország 50%, Spanyolország 50%, Németország 59%.
CZ 41%HU 44%IT + ES 50%DE 59%
35%45%55%65%

A diagram tengelye 35%-nál kezdődik, nem nullánál, hogy az országok közötti különbségek jobban láthatók legyenek.

Melyik pénzügyi tanácsadási forma illik Önhöz?

Három rövid kérdés segít kideríteni, melyik tanácsadási forma áll Önhöz a legközelebb. A válaszokat nem tároljuk és nem továbbítjuk.

1. kérdés a 3-ból

Hogyan szokott tájékozódni pénzügyi kérdésekben?

2026-os kutatási jelentés

Ismerje meg a teljes képet

Pénzügyi tanácsadás a mesterséges intelligencia korában

Töltse le a kutatás részletes eredményeit!

Ismerje meg a teljes kutatási jelentést, valamennyi eredménnyel és következtetéssel. Regisztráció nélkül, szabadon letölthető.

Kutatás letöltése

Beszéljen pénzügyi tanácsadóinkkal!

Pénzügyekben számíthat ránk.

Tanácsadó keresése

Kapcsolat

Sajtó megkeresések, valamint a kutatással kapcsolatos általános kérdések.

Kapcsolat

kommunikacio@office.ovb.hu

A kutatásról

A kutatás módszertana

A „Pénzügyi tanácsadás a mesterséges intelligencia korában” című kutatást az Ipsos készítette az OVB megbízásából, 2026. augusztus 24. és 28. között. A felmérésben összesen 5000, 18–75 év közötti válaszadó vett részt öt európai országból: Németországból, Olaszországból, Spanyolországból, Magyarországról és Csehországból. A kutatás során országonként 1000 főt kérdeztek meg. Az eredményeket statisztikai súlyozással korrigálták.