csr edukáció

Társadalmi felelősségvállalási missziónk részeként fontos számunkra, hogy egy pénzügyileg tudatosabb generáció nőjjön fel. Hiszünk abban, hogy a pénzügyi tudatosság megalapozását nem lehet elég korán elkezdeni.  

edukáció

Tanácsadóink az évek során különböző oktatási intézményekben már sokszor végeztek edukációs tevékenységet. Tartottak pénzügyi előadásokat általános és középiskolában, valamint felsőoktatásban is. Idén márciusban - rácsatlakozva a Pénz7 programra - több tanácsadónk felsőtagozatosoknak tartott pénzügyi, edukatív előadásokat, amelyek során olyan, már ezt a korosztályt is érintő témákkal foglalkoztak, mint a bankszámla vagy hogy miért fontos a megtakarítás. A rendhagyó órák legfontosabb üzenete az volt, hogy érdemes már most tudatosan bánni a pénzükkel, mert így később lesz miből megvalósítani a terveiket.

„Költs okosan” iskola-program

Edukatív tevékenységünket folytatva indítottuk útjára a „Költs okosan” iskola-programot, amelynek során általános iskolás gyerekeknek tartanak tanácsadóink rendhagyó, játékos pénzügyi órákat. Az interaktív előadások fókuszában a bankrendszer és a megtakarítások állnak, természetesen mindezt a korosztály érdeklődéséhez és nyelvezetéhez igazítva. Fel szeretnénk hívni a figyelmüket arra, hogy a pénz egy eszköz, amivel tudni kell bánni és amit használni is tudni kell. Eddigi tapasztalataink szerint a fiatalok érdeklődőek, nyitottak a pénzügyekkel kapcsolatban. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy beszéljünk velük ezekről a témákról, és hogy ezeken az órákon lehetőséget nyújthassunk számukra, hogy feltehessék kérdéseiket. A program keretében 2024 májusa és júniusa során 36 általános iskolában 123 felső tagozatos osztályban összesen körülbelül 2500 diáknak tartunk rendhagyó pénzügyi tudatosság órát. Őszi terveink között szerepel, hogy a pénzügyi tudatosságot elvigyük a középiskolákba is.

Rólunk mondták:

Költs okosan program vélemény
Deák téri Általános Iskola, Sopron

Örömmel írom le véleményemet az iskolánkban lezajló pénzügyi edukációs programról. 7. és 8. évfolyamunk minden osztályába meghívtuk az előadót, és a tanulók visszajelzései alapján is tartalmas, érdekes volt. Az előadó (Varga Péter) kiválóan megtalálta a korosztályhoz vezető stílust, hangnemet. Jól bevonta a gyerekeket a témába, érdekes, életszerű példákat hozott, érthetően, de szakszerűen világította meg a kérdést. Ugyanakkor sikeres volt a takarékosságra nevelő kis füzet bemutatása, akár egyéni példákkal.

Közvetlen, jó hangulatú foglalkozásokat láthattam én is. Különösen jól motiválta a gyerekeket az előadás végén megnyerhető labdákkal, melyeket ezúton is köszönünk!

Költs okosan program vélemény
Weöres Sándor Általános Iskola, Gyömrő

Iskolánk nevelőtestülete fontosnak tartja és nagy hangsúlyt fektet a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztésére. A tanév során osztályfőnöki, illetve szakórák keretein belül, különböző módszertani eszközök segítségével törekszünk közvetíteni tanulóink felé ennek fontosságát. Ezen felül minden évben csatlakozunk az országos Pénz7 tematikus programsorozatához, melynek keretein belül szervezünk osztályainknak egész hetes interaktív fejlesztő és közösségépítő játékokat és pénzügyi témájú előadásokat, meghívott szakértő előadók közreműködésével. Nagy öröm volt számunkra,hogy cégük képviseletében Oldal Ingridet és Pálfi Katalint fogadhattuk és 8. évfolyamos tanulóink egy nagyon jó hangulatú, a fiatal generációt érintő pénzügyi témákat felölelő, tematikusan jól felépített, interaktív foglalkozáson vehettek részt.  Bízom benne, hogy a következő tanévben is számíthatunk lelkes, szakértő kollégáik szakmai segítségnyújtására.

Költs okosan program vélemény
Munkácsy Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár

Ezúton is köszönöm Darnói Gergely munkatársuknak az edukációs napot.
A gyerekeknek nagyon tetszett a hasznos program, sok-sok pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Szülőknek, pedagógusoknak  egyaránt nagy segítség,  ha a gyerekek hiteles forrásból, szakemberektől tanulhatnak.

Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest

Iskolánkban az OVB önkéntesei a 2024-es Pénz7 kapcsán hetedik és nyolcadik osztályosoknak foglalkozásokat tartotta. A megvalósított program jól illeszkedett a hét témájához, tanítványaink életkori sajátosságaihoz. Nagyban segítette a pénzügyi tudatosság fejlesztését a felsőbb évfolyamokon.

Költs okosan program vélemény
Öcsödi József Attila Általános Iskola, Szolnok

Az Öcsödi József Attila Általános Iskola 7. osztályos diákjaival volt alkalmam meghallgatni az előadást, melyet Jenei Tibor kollégájuk tartott. Számomra is nagyon sok hasznos és érdekes információt tartogatott. Az osztály nagyon lelkes volt, rengeteg témába bekapcsolódtak és reagáltak az előadóra és mondanivalójára. Rendkívül célszerű tájékoztató volt!

Költs okosan program Veszprém
Veszprémi Cholnoky Jenő Általános Iskola, Veszprém

Május 10-én az osztályfőnöki órák keretein belül pénzügyi foglalkozást tartottak az OVB szakemberei (Zalavári Balázs, Tisza Zoltán) . A nyolcadik évfolyamon tanulók interaktív foglalkozásokon bővíthették tudásukat a pénz kezelésével kapcsolatban. Örömmel tapasztaltuk, hogy felkészült szakemberek gyerekcentrikus előadásmóddal és valós, a mindennapokban fellelhető problémákat, információkat felvázolva járták körbe a témát. A foglalkozás során egyetlen tanuló figyelme sem kalandozott el, az előadók remekül lekötötték őket. A tanóra végeztével a 45 perc kevésnek is bizonyult, szívesen folytattuk volna mindannyian a megkezdett munkát. Szeretettel várjuk vissza Önöket más tanulócsoportjainkhoz is!

Költs okosan program vélemény
Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola

Nagyon köszönjük felkészült munkatársaiknak (Kujundzsity Márk, Dobay Péter) a megtartott foglakozásokat.
A gyerekek és kollégáink egyöntetű véleménye, hogy érdekesek és hasznosak voltak az órák. Az ajándékoknak is örültek :D
Amennyiben lesz még lehetőség rá, a következő tanévben ismét várjuk Önöket.
 

Költs okosan program vélemények
Nemzetőr Általános Iskola, Monor

Nagyon színvonalas, érdekes előadásokat hallgathattak meg a gyerekek! Ha lehetséges jövőre is szeretnénk élni a lehetőséggel, hogy a jövő tanévben feljövő hetedikeseknek is egy ilyen előadást tartsanak. Az előadók Oldal Ingrid és Pálfi Katalin teljes mértékben gyermek központúak voltak. Teljes képet kaptak arról, hogy milyen lehetőségeik vannak mind a banki világban, biztosítások terén. A gyerekek az előadás után is beszélgettek a témáról. Köszönjük szépen, hogy itt voltak! Remélem jövőre megtudjuk ismételni ezt az előadást.
Nem tudom, hogy van-e előadásuk a alsóbb évfolyamoknak mert mi arra is nyitottak lennénk.

Költs okosan program vélemények
Szegedi Arany János Általános Iskola

Az előadók (Tóth Hanna, Nógrádi Anikó, Dobay Péter) köznapi példákon mutatták be a sikeres pénzmegtakarítás módszereit. Szóba kerültek olyan alapfogalmak, mint jövedelem, kiadás, infláció, kamat. Prezentációval segített foglalkozásukba interaktív módon vonták be a hallgatóságukat. A gyerekek ajándékcsokit, az osztályok egy összefoglaló teszt után labdát kaphattak.
A program gyermekközpontú, és az életkori sajátosságoknak megfelelő, hasznos és informatív volt.

Köszönjük mégegyszer, hogy ellátogattak hozzánk, szívesen látjuk Önöket máskor is iskolánkban.

Költs okosan program vélemények
Dr. Béres József Általános Iskola, Budapest

Az OVB - pénzügyi edukációs programja iskolánk nyolcadikosai számára nagyon hasznos volt. A fiatal pénzügyi szakember Judik Tamás, nagyon gyakorlatiasan, a figyelmet fenntartva beszélt a témáról. A gyerekek érdeklődve hallgatták, aktívan hozzászóltak. Megértették, hogy a pénzügyeink megfelelő intézése fontos. Beszéltünk megtakarításokról, beosztásról, hasznos és "becsapós" hitelekről, a felesleges költések kerüléséről. Sajnos az idő rövidsége miatt, nem lehetett minden pénzügyi területet érinteni.
Jó lenne, ha a következő tanévben az állampolgári ismeretek tantárgy keretein belül, nyolcadikosaink nem egy, hanem több tanórában kaphatnának gyakorlati tanácsokat a témában, az OVB pénzügyi edukációs programjának keretein belül.

 

Ez is érdekelhet:

A megtakarítás érdekli leginkább a diákokat

Júniusban nem csak az iskolai évnek lett vége, de az OVB Költs okosan! 2023/2024-es tanévi programjának is. A program során 40 iskolában jártak tanácsadóink, 124 osztályban, 2750 diáknak tartottak rendhagyó tanórát a pénzről, a megtakarítások fontosságáról, bankokról, hitelekről és a biztosításokról.

Költs okosan program

Elindult a OVB „Költs okosan” suliprogram

Társadalmi felelősségvállalásunk fontos része, hogy elkötelezettek vagyunk abban, hogy egy pénzügyileg tudatosabb generáció nőjjön fel. Hisszük, hogy a pénzügyi tudatosság megalapozását nem lehet elég korán elkezdeni.

Költs okosan program

Pénzügyi edukáció már iskoláskorban?

A pénzügyi tudatosság fejlesztését szinte nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért is csatlakoztak tanácsadóink a PÉNZ7 programhoz, melynek központi témája "Okosan a hitelekről" volt, aminek keretében általános iskolás gyerekeknek tartottak rendhagyó, játékos pénzügyi órákat.

Költs okosan