Az OVB az idei év első félévében jelentős forgalom- és eredménynövekedést ért el
|
Az első negyedév dinamikus üzleti fejlődése után az OVB európai pénzügyi közvetítő konszern 2020. második negyedévében a COVID-19 világjárvány ellenére képes volt elérni, sőt meghaladni az előző év ugyanazon negyedévének árbevételi szintjét.A közvetítési bevételek 2020. első hat hónapjában az előző évhez képest 2,9 százalékkal emelkedve elérték a 130,7 millió eurót. A konszern mindhárom regionális szegmense kivette a részét a forgalom növekedéséből.A legerősebb, közép-, és kelet-európai szegmens 5,4 százalékkal tudott nőni.
A pénzügyi közvetítők száma éves összehasonlításban 2,4 százalékkal, 5072 főre nőtt, az ügyfelek száma a 15 országban az előző év ugyanezen napjához viszonyítva 6,3 százalékkal, 3,9 millióra emelkedett. Ez utóbbi igazolja azt, hogy az OVB által nyújtott szolgáltatás továbbra is igen fontos az emberek számára.
Mario Freis, az OVB Holding AG vezérigazgatója elmondta: „Nagy sikerként értékeljük azt, hogy pénzügyi közvetítőink nagyon gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és igen aktívan tettek eleget az ügyfeleinkkel szembeni kötelességüknek.”
Thomas Hücker, az OVB Holding AG ügyvezető igazgatója hozzáteszi: „Kihasználtuk a megváltozott körülményeket, felgyorsítottuk a digitális átalakítást. Pénzügyi közvetítőink Európa-szerte intenzíven használják a rendelkezésükre bocsátott online eszközöket a személyes tanácsadás támogatására.”
2020. első félévében az OVB konszern 7,5 millió euró üzemi eredményt (EBIT) ért el, ami 30,6 százalékkal, illetve 1,8 millió euróval haladja meg az előző évi 5,7 millió eurós értéket. A közép- és kelet-európai szegmensben az EBIT dinamikusan, 4,2 millió euróról 41,7 százalékkal 6,0 millió euróra nőtt. A németországi szegmensben az üzemi eredmény szintén jelentősen, 4,1 millió euróról 18,2 százalékkal 4,9 millió euróra emelkedett.
„A gyorsan módosítható kiadások csökkentésével együtt az árbevétel pozitív alakulása az üzemi eredmény erőteljes növekedéséhez vezetett”, hangsúlyozza Oskar Heitz, az OVB pénzügyi igazgatója.
Az aktuális fejlemények és a továbbra is fennálló bizonytalanság miatt az igazgatóság a jó féléves eredmény ellenére az üzlet további alakulását illetően visszafogott maradt: egész évre csupán kis mértékben csökkenő közvetítésekből származó bevételekre és 12,5 – 13,0 millió euró közötti üzemi eredményre számít.