Az OVB továbbra is dinamikus növekedési pályán halad

|

OVB DigitalisierungOVB treibt die digitale Abbildung ihrer Geschäftsprozesse voran.

Az OVB konszernre, az előző negyedévekben jellemző üzleti fejlődés a 2021-es pénzügyi év harmadik negyedévében sem tört meg. A közvetítésekből származó bevételek 2021. első kilenc hónapjában 20,0 százalékkal emelkedve elérték a 234,2 millió eurót. Ehhez a dinamikus fejlődéshez mindhárom regionális szegmens hozzájárult.

A közvetítésekből származó bevételek erőteljes növekedése ezen túlmenően a nyereségesség növekedésével is együtt járt. 2021. első kilenc hónapjában az OVB konszern 16,3 millió euró üzemi eredményt (EBIT) ért el, ami 46,8 százalékkal meghaladja az előző évi 11,1 millió eurós értéket. Az OVB konszern árbevétel-arányos jövedelmezősége az előző év azonos időszakában elért 5,7 százalékról a tárgyidőszakban 7,0 százalékra nőtt. A konszerneredmény szintén jelentősen, 48,5 százalékkal emelkedett, és így 12,3 millió eurót ért el. Az egy részvényre jutó eredmény az előző évi 58 eurócentről 86 eurócentre nőtt.

Az OVB konszern 2021. szeptember végéig az előző évi 3,93 millióról 4,1 százalékkal, 4,09 millió főre növelte ügyfélállományát. A vezető beosztásban levő pénzügyi közvetítők száma az előző évi fordulónaphoz viszonyítva 5,8 százalékkal 5 466 főre emelkedett.

Mario Freis, az OVB Holding AG vezérigazgatója elégedetten nyilatkozott: „Az OVB a továbbra is kihívásokkal teli környezet ellenére Európa-szerte nagyon jelentősen fokozza teljesítményét, és nyereségesen növekszik.”

Az egyes szegmensek üzleti fejlődése

A továbbra is a legerősebbnek számító közép- és kelet-európai szegmensben a közvetítésekből származó bevétel 20,8 százalékkal 113,5 millió euróra nőtt. A szegmens valamennyi országának piacán a forgalom növekedése tapasztalható, túlnyomó részt igen dinamikus növekedési ráta mellett. A közvetítésekből származó árbevétel a németországi szegmensben jelentősen, 5,7 százalékkal nőtt, és így elérte a 47,2 millió eurót. A dél- és nyugat-európai szegmensben a forgalom 30,1 százalékkal, 73,5 millió euróra bővült. A közvetítésekből származó árbevétel különösen Spanyolországban, Ausztriában, Olaszországban és Belgiumban szintén igen dinamikusan növekedett.

A közép- és kelet-európai szegmensben az EBIT (működési eredmény) 9,3 millió euróról 40,6 százalékkal 13,0 millió euróra növekedett. A régió országaiban működő szinte valamennyi társaság eredménye erőteljesen nőtt. A németországi szegmensben a működési eredmény jelentősen, 6,2 százalékkal 6,6 millió euróra bővült. A dél- és nyugat-európai szegmensben az EBIT 129,1 százalékkal 6,8 millió euróra nőtt, azaz több mint kétszeresére emelkedett. 

A 2021-es előrejelzést megerősítik

Az igazgatóság megerősíti a 2021-es pénzügyi évre vonatkozó növekedési előrejelzését, amelyet legutóbb augusztusban emelt meg. Eszerint az igazgatótanács 300-310 millió eurós közvetítésekből származó bevételre és 19-22 millió euró közötti működési eredményre (EBIT) számít.

Az OVB konszern fő mutatószámai 2021 első kilenc hónapjában

Működési mutatók

 

Mértékegység

2020.01.01 – 2020.09.30.

2021.01.01 – 2021.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

3,93 millió

4,09 millió

+ 4,1%

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

5 164

5 466

+ 5,8%

Közvetítésekből származó bevétel

millió EUR

195,2

234,2

+ 20,0%

 

 

 

 

 

Fő pénzügyi mutatók

 

Mértékegység

2020.01.01 – 2020.09.30.

2021.01.01 – 2021.09.30.

Változás

EBIT

millió EUR

11,1

16,3

+ 46,8%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

5,7

7,0

+ 1,3%-pont

Konszerneredmény az egyéb részvényeseknek járó nyereség levonása után

millió EUR

8,3

12,3

+ 48,5%

Egy részvényre jutó eredmény (hígítatlan)

EUR

0,58

0,86

+ 48,5%

 

 

 

 

 

Fő mutatók régiónként 2021 első kilenc hónapjában

Közép- és Kelet-Európa

 

Mértékegység

2020.01.01 – 2020.09.30.

2021.01.01 – 2021.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

2,68 millió

2,79 millió

+ 4,2%

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

3,051

3,96

+ 4,8%

Közvetítésekből származó bevétel

millió EUR

94,0

113,5

+ 20,8%

Kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT)

millió EUR

9,3

13,0

+ 40,6%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

9,8

11,5

+ 1,7%-pont

 

 

 

 

 

Németország

 

Mértékegység

2020.01.01 – 2020.09.30.

2021.01.01 – 2021.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

611 437

614 278

+0,5%

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

1 234

1 227

- 0,6%

Közvetítésekből származó bevétel

millió EUR

44,6

47,2

+ 5,7%

Kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT)

millió EUR

6,2

6,6

+ 6,2%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

13,9

14,0

+ 0,1%-pont

 

 

 

 

 

Dél- és Nyugat-Európa

 

Mértékegység

2020.01.01 – 2020.09.30.

2021.01.01 – 2021.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

642 025

689 749

+ 7,4%

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

879

1,043

+ 18,7%

Közvetítésekből származó bevétel

millió EUR

56,5

73,5

+ 30,1%

Kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT)

millió EUR

3,0

6,8

+ 129,1%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

5,2

9,2

+ 4,0%-pont