Biztonságban a nyári vakáció alatt is

|

A statisztikák szerint a nyári hónapokban,  az iskolai szünet ideje alatt megnő a gyermekeket érintő balesetek száma, ráadásul a gyerekek sokszor nemcsak elszenvedői, hanem okozói is a közúti baleseteknek. A vakáció alatt sokkal több időt tölthetnek a szabadban, nagy számban kerülnek elő ilyenkor a biciklik, görkorcsolyák, rollerek, de a nyári táborok is sok rizikót hordoznak (kóros megbetegedést okozó kullancscsípés, égési sérülés, csonttörés)  

Sokan talán nem is tudják, hogy az állam jóvoltából minden 3-18 éves gyermek számára alanyi jogon jár az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás. Ez, valamint az iskolákban köthető tanulóbiztosítás is kiegészíthető több kockázati elemet tartalmazó és magasabb térítést nyújtó biztosításokkal, amelyek – többek között – az előbb említett események bekövetkezése esetén is plusz anyagi segítséget nyújthatnak. Ebben a korosztályban már évi tízezer forint alatti díjjal komoly térítési összeggel bíró konstrukciók érhetőek el – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.

Minél többféle, annál nagyobb a biztonság

Sokan a lakásbiztosításuk mellé választható balesetbiztosítási kiegészítő szolgáltatással elegendőnek gondolják a gyermekek védelmét, azonban az OVB Vermögensberatung Kft. véleménye szerint a vagyonbiztosítások mellé kapcsolt balesetbiztosítások nem nyújtanak elég fedezetet egy komolyabb baj esetén. 

A gyermekekre kötött balesetbiztosítások ebben a tekintetben is hasznosak lehetnek, a rokkantsági térítések pedig nagyobb tragédia esetén valóban hathatós segítséget nyújthatnak, hogy a megsérült fiatal gondozása miatt a család és a gyermek életszínvonalában ne következzen be változás. A  külön kötött balesetbiztosítások térítési összege lényegesen magasabb az egyéb (például diákbiztosítás) biztosításokénál, egy csonttörés esetén akár 125 000 forint is lehet, a baleseti plasztikai műtéti térítés pedig elérheti az 1 millió forintot. 

Az okozott kárért is a szülő felel

Fontos azt is figyelembe vennünk, hogy gyermekünk nemcsak elszenvedője, hanem okozója is lehet egy balesetnek, például biciklizésnél. Ebben az esetben nemcsak a sérült gyermek gyógyulásának költsége, hanem a megtérítendő anyagi kár is a szülőket terheli, éppen ezért fontos, hogy ők megfelelő, az ilyen jellegű károkat is térítő felelősségbiztosítással rendelkezzenek.