Érdemes már most biztosítással készülni a mezőgazdasági károkra
|
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tavaszi hónapokban idén is a kiszámíthatatlan időjárás lesz jellemző, a jégesők, viharok sok gondot okozhatnak majd a mezőgazdaságból élőknek. A hazai biztosítók csak 2017-ben több mint hétezer bejelentést regisztráltak, a különböző növénykárokra kifizetett összeg pedig megközelítette a 10 milliárd forintot. Érdemes már most biztosítással készülni a mezőgazdasági károkra – hívja fel a gazdák figyelmét az OVB Magyarország. A pénzügyi tanácsadó cég egyúttal emlékeztet, hogy akár 65% díjtámogatásban is részesülhetnek azok a gazdálkodók, akik még időben élnek ezzel a lehetőséggel.
Egy korábbi törvényi szabályozásnak köszönhetően maximum 65%-os támogatásban részesül az a mezőgazdasági termelő, aki él a május 31-ig megköthető díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás lehetőségével. Ráadásul idén több csomag is bővült, valamint 2018-tól a támogatási keretösszeg 5 milliárd forintra nőtt. Az OVB Vermögensberatung Kft. véleménye szerint tovább bővülhet hazánkban a biztosítással védett termőterületek aránya, hiszen a rendszernek köszönhetően azok is megvédhetik terményeiket, akik korábban ezt nem engedhették meg maguknak. Ez azért is fontos, mert egy-egy természeti kár akár 30-50%-os terméshozam veszteséget is okozhat. Magyarországon évente több mint 100 milliárd forintos kár éri a mezőgazdaságot, érdemes tehát már jó előre biztosítást kötni a termésre.
A korábbiakhoz képest idén több csomag is bővült különböző növénykultúrákkal. Az „A” típusú mezőgazdasági biztosítás többek között árpára, búzára, rozsra, napraforgóra, kukoricára, káposztarepcére, dióra, szilvára, almára, körtére, szőlőre köthető jégeső, tűz, vihar, aszály, felhőszakadás, árvíz, téli, tavaszi és őszi fagyok okozta károkra. A második, „B” csomag esetében az eddigi öt helyett szintén a fenti kilenc kockázat bármelyikére köthető biztosítás például dinnyére, málnára, babra, borsóra, céklára, birsre, barackra, szamócára vagy cseresznyére. A harmadik, „C” típusú biztosítás ugyancsak jégeső, aszály, árvíz, téli, tavaszi és őszi fagyok, felhőszakadás, vihar és tűzkár ellen köthető egyebek mellett földimogyoróra, mákra, retekre, lucernára és egyéb növénykultúrákra.
Az OVB Magyarország szakemberei azt tanácsolják, hogy ha bekövetkezne a baj, akkor a kárt az arról való tudomásszerzést követően két napon belül írásban jelentsük is be a biztosítónak.
Habár a díjtámogatott biztosítás nem terjed ki rájuk, a mezőgazdasági területeken kívül az ott tartott jószágokról is érdemes biztosítással gondoskodni, illetve biztosíthatóak még a tevékenységhez kapcsolódó épületek, berendezések, raktáron lévő termények, valamint a mezőgazdasági gépek is.