Három negyedév után az OVB 11,7 százalékos forgalomnövekedést valósított meg

|

Az európai pénzügyi közvetítő konszern, az OVB a harmadik negyedévben kétszámjegyű, 11,7 százalékos növekedési rátával folytatta az első félévben elért sikeres üzleti bővítést. A közvetítési bevételek 2019 első kilenc hónapjában elérték a 188,9 millió eurót. A legerősebb, közép-, és kelet-európai szegmensben a közvetítési bevételek 6,0 százalékkal emelkedtek. A szegmens csaknem összes országos piaca egyértelmű fejlődést mutatott. A dél-, és nyugat-európai régióban a forgalom 29,8 százalékkal, 54,9 millió euróra nőtt. Ausztriában a közvetítési bevételek szintén 6,0 százalékkal emelkedtek. Az új belgiumi leányvállalat is ígéretesen fejlődik. A németországi szegmens az év folyamán folyamatosan javította teljesítményét. A tárgyidőszakban a forgalom 5,1 százalékkal, 45,3 millió euróra emelkedett.

2019. szeptember végéig az OVB 8,1 százalékkal, 3,71 millió főre történő emelkedéssel ismét növelni tudta ügyfélállományát. A pénzügyi közvetítők száma az előző év ugyanezen napjához viszonyítva 4,5 százalékkal, 4 960 millióra nőtt.

Mario Freis, az OVB Holding AG vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: „Sikeresen folytattuk növekedési pályánkat a harmadik negyedévben is, és ennek köszönhetően vállalatunk 50. jubileumának évében minden üzleti szegmensben a várakozásoknak megfelelően teljesít. Mi sem bizonyítja az európai színtéren elért sikereinket jobban, mint ügyfélkörünk bővülése. Ezenkívül a gyakorlatba ültetett stratégiai intézkedéseink is meghozták az első eredményeket.”

A növekvő beruházások figyelembevételével az OVB az első kilenc hónapban 3,5 százalékkal, 8,6 millió euróra növelte operatív eredményét.

A közép- és kelet-európai szegmensben az EBIT jelentősen, 12,2 százalékkal, 7,1 millió euróra nőtt. A dél- és nyugat-európai régióban az EBIT 4,5 millió euróról 3,4 millió euróra csökkent. Ezzel szemben a németországi szegmens operatív eredménye 14,8 százalékkal, 5,6 millió euróra bővült. 

A konszerneredmény jelentősen, 27,9 százalékkal, 7,1 millió euróra emelkedett. A tárgyidőszakban a részvényenkénti eredmény az előző évi 39 eurócentről 50 eurócentre nőtt.

„A teljes 2019-es évet illetően egyértelműen bizakodók vagyunk. Megfelelő helyzetben vagyunk ahhoz, hogy a hátralévő heteket a lehető legjobban ki tudjuk használni, és elérjük az éves eladási és bevételi céljainkat,” mondta Oskar Heitz, pénzügyi igazgató. Az OVB változatlanul úgy véli, hogy a teljes 2019-es évre sikerül jelentősen bővíteni a forgalmat, és teljesíteni a 13,5-14,0 millió eurós EBIT-célt.

Az OVB konszern gazdasági mutatói 2019 első kilenc hónapjában

Operatív mutatók

 

Mértékegység

1.1. – 2018.09.30.

1.1. – 2019.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

3,44 millió

3,71 millió

+8,1 %

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

4 747

4 960

+4,5 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

169,1

188,9

+11,7 %

Pénzügyi mutatók

 

Mértékegység

1.1. – 2018.09.30.

1.1. – 2019.09.30.

Változás

Üzleti tevékenység eredménye (EBIT)

millió euró

8,3

8,6

+3,5 %

EBIT-árrés

%

4,9

4,6

-0,3 %-pont

Konszerneredmény a részvényesek osztaléka után

millió euró

5,5

7,1

+27,9 %

Részvényenkénti eredmény (hígítatlan)

euró

0,39

0,50

+27,9 %

Mutatók régiók szerint 2019 első kilenc hónapjában

Közép- és Kelet-Európa

 

Mértékegység

1.1. – 2018.09.30.

1.1. – 2019.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

2,34 millió

2,49 millió

+6,1 %

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

2 786

2 854

+2,4 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

83,6

88,7

+6,0 %

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

6,3

7,1

+12,2 %

EBIT-árrés

%

7,5

8,0

+0,5 %-pont

Németország

 

Mértékegység

1.1. – 2018.09.30.

1.1. – 2019.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

619 431

614 044

-0,9 %

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

1 319

1 286

-2,5 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

43,1

45,3

+5,1 %

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

4,9

5,6

+14,8 %

EBIT-árrés

%

11,4

12,4

+1,0 %-pont

Dél- és Nyugat-Európa

 

Mértékegység

1.1. – 2018.09.30.

1.1. – 2019.09.30.

Változás

Ügyfelek (09.30.)

száma

474 313

614 643

+29,6 %

Pénzügyi közvetítők (09.30.)

száma

642

820

+27,7 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

42,3

54,9

+29,8 %

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

4,5

3,4

-23,0 %

EBIT-árrés

%

10,5

6,3

-4,2 %-pont