Lakásbiztosítási kötvény elérése és a lakásbiztosítás felmondása

|

Lakáskötvény 2026

Lakásbiztosítása felülvizsgálatával, módosításával vagy új szerződés kötésével, akár évi több tízezer forintot is meg tud spórolni. Biztosítónként, lépésről lépésre mutatjuk, hogy hol tudja online lekérni a lakásbiztosítási kötvényét, ellenőrizni a szerződése díjrendezettségét, valamint milyen e-mail címen keresztül tudja meglévő lakásbiztosítását felmondani. 

Amennyiben nem rendelkezik információval meglévő lakásbiztosításával kapcsolatban és nem áll rendelkezésére a kötvénye, lehetősége van a biztosítók weboldalán keresztül beszerezni azt. Ezeken a felületeken keresztül tájékozódhat továbbá arról is, hogy meglévő lakásbiztosításának díja meddig díjrendezett.

Fontos kiemelni, hogy minden Biztosító esetében az online ügyfélportálokon keresztül lehetséges a kötvény letöltése, valamint a díjrendezettség ellenőrzés. A Biztosítónk ügyfélportáljára a kötvényszámunkkal szükséges regisztrálni és ezt követően érhetők el a lentebb látott funkciók.

A kötvény átnézésében kérje, tanácsadónk segítségét, aki szakértőként segít a jelenlegi szerződésének felülvizsgálatában, hogy kiderüljön:
  • a jelenlegi szerződése az igényeire, szükségleteire szabott-e (főként akkor ha jelzáloghitel mellé kötötte)
  • az ingóságai és ingatlana jelenlegi értékére fedezetet nyújtó-e
  • másik biztosítás megfelelőbb lenne-e az Ön számára
     

Lakásbiztosítási kötvény elérése biztosítónként

Alfa biztosító lakásbiztosítási kötvény

Az Alfa biztosító weboldala ITT érhető el.

1. Az ”Online Ügyintézés” gombra kattintva megjelenik a belépéshez szükséges adatkérő felület.

2. A szükséges adatok megadása után, aktív és kattintható lesz a "Belépek a fiókomba" gomb.

3. Az adott szerződésnél, a "Nyíl ikonra" kattintva lesznek elérhetőek a hozzátartozó adatok.

4. Az "Igazolások" menüpontra irányítva az egeret, feljönnek a letölthető dokumentumok, itt választható a "Kötvény" opció.

5. A "Kérem a kötvényt" gombra kattintást követően, a kötvény 5 munkanapon belül érkezik meg.

6. A díjrendezettségre vonatkozó adatok a "Díjadatok" gomb lenyitásával érhetőek el.

Allianz lakásbiztosítás kötvény

Az Allianz biztosító weboldala ITT érhető el.
 

1. Az ”Ügyfélportál bejelentkezés” menüpontot szükséges választani.

2. Az adatok megadása után aktívvá válik és kattintható lesz a "Bejelentkezés" gomb.

3. Bejelentkezés után az adott szerződésnél a "Részletek" gombbal lehet elérni a kötvényt és a díjrendezettséget.

4. A ”Kötvény letöltése” gombra kattintva automatikusan letöltődik a kötvény.

5. Lejjebb görgetve látható a díjrendezettség, a szerződés részletei és a letölthető dokumentumok.

Generali lakásbiztosítás kötvény

A Generali biztosító weboldala ITT érhető el.

1. A ”Bejelentkezés” gombra szükséges kattintani.

2. Ezután a "Belépés" menüpontot kell választani.

3. Megjelenik az adatkérő felület, amelynek a kitöltése után aktívvá válik és kattintható lesz a "Bejelentkezés gomb".

4. Bejelentkezés után láthatóak lesznek az aktív szerződések, ezek közül a lakásbiztosítással kapcsolatos szerződést kell választani.

5. A "Dokumentumok" gombra kattintva feljönnek a letölthető dokumentumok.

6. Itt láthatóak a letölthető dokumentumok, ezeken belül a "Kötvény"-re kattintva automatikusan letöltődik.

7. A díjrendezettség ellenőrzéséhez a "Díjfizetési adatok" menüpontra szükséges kattintani.

Genertel lakásbiztosítás kötvény

A Genertel biztosító weboldala ITT érhető el.

1. Az ”Ügyfélportál” gombra kattintva megjelenik a belépéshez szükséges adatkérő felület.

2. A szükséges adatok megadása után kattinthatóvá válik a bejelentkezés gomb.

A bejelentkezést követően érkezik egy ellenőrző kód az ügyfél e-mail címére, ennek megadásával szükséges tovább haladni.

3. A "Levelezés" menüpont alatt megtalálható és letölthető a kötvény, díjigazolás, díjbekérő, számlamásolat és minden egyéb dokumentum. Van lehetőség a találatok szűkítésére is, így csak a keresésnek megfelelő dokumentumok lesznek láthatóak.

Groupama lakásbiztosítás kötvény

A Groupama biztosító weboldala ITT érhető el.

1. A fő oldalon az ”Ügyintézés” menüpontra kell kattintani.

2. A különböző opciók közül a "Dokumentum igénylés" lehetőséget kell választani.

3. A ”Kötvény igénylés” és a ”Díjigazolás igénylés” választása esetén is ugyanaz az ablak fog feljönni.

4. A felugró ablaknál, mindkét esetben a szerződésszámot és a szerződő születési dátumát szükséges megadni, majd a "Keresés" gombot megnyomni.

K&H Lakásbiztosítás kötvény

A K&H biztosító weboldala ITT érhető el.

1. A ”Biztosítások” menüpontra kell kattintani.

2. Ezután feljön egy ablak, ahol az "Online ügyfélszolgálat" opciót kell választani.

3. Ezen belül a ”Lakásbiztosítás” menüpontnál, a kis nyílra szükséges kattintani.

4. Lenyitás után látható lesz több lehetőség, itt az "Igazolások" opciót kell választani.

5. A szükséges adatok megadása után kattinthatóvá válik az ”Azonosítás” gomb.

6. A díjrendezettség ellenőrzéséhez a "Díjigazolás" opcióra kell kattintani.

7. Az ”Igénylés” gomb megnyomása után letölthető lesz a dokumentum.

8. A kötvény lekérés esetén választható, hogy e-mailben vagy Postán küldjék ki.

9. Az "Igénylés" gomb megnyomása után indítják a küldést.

Union lakásbiztosítás kötvény

A Union biztosító weboldala ITT érhető el.

1. Az ”Ügyintézés” menüpontra kattintva lehet megkezdeni az ügyintézést.

2. A különböző opciók közül az ”online ügyfélszolgálat” lehetőséget szükséges kiválasztani.

3. Ezt követően a ”lakásbiztosítás” opciót kell választani.

4. A megjelenő lehetőségek közül a "letölthető dokumentumok" opciót szükséges választani

5. A kötvény letöltéséhez a "kötvény" opciót kell választani.

6. A "szerződésem adatai" opciót választva, egy rövid azonosítást követően, látható lesz az adott szerződés díjrendezettsége és minden egyéb díjadat.

Uniqa lakásbiztosítás kötvény

Az Uniqa biztosító weboldala ITT érhető el.

1. Az "Ügyfélportál" menüpontra szükséges kattintani.

2. Az adatok megadása után a "Bejelentkezés" gombra kell kattintani.

3. A három vonalas ikonra kattintva felugranak különböző lehetőségek.

4. A "Biztosítások" menüpontot választva ellenőrizhetjük díjrendezettségünket, a "Dokumentumok" opcióra kattintva pedig megigényelhetjük kötvényünket.

Signal lakásbiztosítás kötvény

A Signal biztosító weboldala ITT érhető el.

1. A "SIGNAL Direct" menüpontot szükséges választani.

2. Az adatok megadása után, a "Belépek" gombra szükséges kattintani.

3. A belépést követően megjelenik a szerződés, erre kell rányomni.

4. Itt láthatóak a szerződés adatai, valamint a díjrendezettség.

5. A kötvény lekérése a "Dokumentumtár" menüpont alatt indítható.

Lakásbiztosítás felmondása biztosítónként

A szerződés felmondása az Alfa Biztosító weboldalán, valamint az Alfa Go+ applikációban az "Írjon nekünk" menüpontra kattintva indítható.

A szerződés felmondása az Allianz Biztosító esetében az ugyfelszolgalat@allianz.hu e-mail címen keresztül indítható.

A szerződés felmondása a Generali Biztosító esetében a generali.hu@generali.com e-mail címen keresztül indítható.

A szerződés felmondása a Genertel Biztosító esetében a genertel@genertel.hu e-mail címen keresztül indítható.

A szerződés felmondása a Groupama Biztosító esetében a marciusifelmondas@groupama.hu e-mail címen keresztül indítható.

A szerződés felmondása a K&H Biztosító esetében a biztosito@kh.hu e-mail címen keresztül indítható.

A szerződés felmondása az Union Biztosító esetében az lakaskampanyfelmondas@union.hu e-mail címen keresztül indítható.

A szerződés felmondása az UNIQA Biztosító esetében az alábbi linken keresztül indítható: ITT

A szerződés felmondása a Signal Biztosító esetében az info@signal-iduna.hu e-mail címen keresztül indítható.

Felmondó nyilatkozat letöltése

Fontos, hogyha a lakásbiztosítási kampány alatt (március 1. és 31. között) mondjuk fel a meglévő lakásbiztosításunkat, akkor egységesen április 30-án szűnik meg az adott szerződés. 
Felmondás esetén érdemes az új lakásbiztosítás kockázatviselés kezdetének május 1. megjelölni, így elkerülhető a kettős díjfizetés, és közben az otthonunk védelme is folyamatos marad.

Olvassa el:

Lakásbiztosítási kampány 2026
Út a megfelelő lakásbiztosításhoz, lépésről lépésre

Egy megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása nem csupán az ár kérdése, legalább ennyire fontos a fedezetek tartalma, az ingatlan aktuális értéke és az Ön egyéni igényeinek a figyelembevétele is. A tudatos döntéshez érdemes egy jól átlátható folyamat mentén végighaladni. Bemutatjuk azokat a lépéseket, amelyek segítenek abban, hogy valóban megfelelő védelem álljon rendelkezésére.