Bemutatkozás
2010 óta nyújtok segítséget az ügyfeleimnek a pénzügyeik terén.
Igyekszem minden segítséget megadni ahhoz, hogy az ügyfeleim a legjobb pénzügyi döntéseket tudják meghozni. Minden esetben olyan javaslatot teszek, amit én magam is megteszek vagy megtennék a helyükben. Céljaim között szerepel, hogy minél több ügyfélnek segítsek a pénzügyi céljaik megvalósításában, és vagyonuk gyarapodásában, mert hiszem, hogy egy pénzügyi tanácsadóra mindenkinek szüksége van.
Szakterületeim

Mind a hitelfelvétel, mind a hiteloptimalizálás során fontos a pénzügyi helyzet, valamint a hitelpiac alapos, ismerete és általuk a megfelelő döntések meghozatalában való segítségnyújtás. Hisszük, hogy szakmai ismereteink, valamint partnerei kapcsolatai segítségével, ehhez szakértői támogatást tudunk nyújtani.

Banki- és hitelszakértőink egy komplex pénzügyi tervezésen keresztül ismertetik az ügyfeleik számára, hogy mely elemekre jogosultak, milyen kötelezettséggel jár ezek igénybevétele, és mivel a támogatások érvényesítése meglévő vagy vállalt gyermekek születéséhez kötött, illetve, hogy mivel jár egy esetleges feltétel nem teljesülése.

Egyéneknek és vállalkozásoknak is segítünk a megfelelő bank kiválasztásában figyelembe véve az egyedi pénzügyi szükségleteket és célokat.