OVB Pályázati Program megvalósulása - Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, Debrecen

|

Az OVB Magyarország kétmillió forinttal támogatta a debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítványt, amely a felajánlott összegből három gyermek otthonában vállalt felújításokat, a gyermekek így megújult környezetben gyógyulhatnak tovább.
 
Az OVB Magyarország adományát az egyik támogatott család otthonában adták át jelképesen Hajdúszoboszlón, ahol a burkolat lett teljesen kicserélve. A másik két családnál az előtető építését, festést és légkondicionáló berendezés felszerelését vállalta az Alapítvány a mostani felajánlásból. Az átadó ünnepségen részt vett Hetey Attiláné, a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt kuratóriumi tagja, valamint az OVB képviseletében Tassi Zsolt, Szilágyi László, Fülöp Gyula, Vaszkó Imre és Tóth Máté. 

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 1990 óta közvetlenül támogatja az Észak-Alföld Régió egyetlen gyermek-leukémiás és daganatos szakellátóhelyét, a debreceni Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszékét. Teljes bevételüket a debreceni központ által gondozott, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkező leukémiás és más, daganatos betegségben szenvedő beteg gyermekekre, gyógyulási esélyük, kezelési feltételeik, hangulatuk és közérzetük javítására fordítják.   

Az OVB Magyarország minden évben tanácsadóival közösen segít a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi csoportokon, közösségeken, intézményeken. Az elmúlt években több mint 10 millió forintot adományozott különböző magyarországi szervezeteknek. A társaság németországi központja 35 évvel ezelőtt hozta létre a „Menschen in Not e.V.” jótékonysági szervezetét, amely fennállása során szinte a világ minden pontján segített már, legyen szó iskolaépítésről Kenyában, segélyszállítmányok eljuttatásáról a volt Jugoszlávia területére a polgárháború ideje alatt, gyorssegélyről a 2002-es árvíz által érintett német, osztrák és cseh ügyfeleinek és munkatársainak, vagy arról a gyors segítségnyújtásról, amelyet a gyermekek kaptak a Haitin pusztító Matthew hurrikán után.

Vissza