OVB Pályázati Program megvalósulása - SUHANJ! Alapítvány

|

Az OVB Pályázati Program keretén belül a következő pályázat célja a SUHANJ! Alapítvány, és azon belül is Spengler Thomas támogatása volt. A SUHANJ! non-profit, közhasznú szervezet, amely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal.

Az OVB Pályázati Programjának köszönhetően 2016-ban Hernádi István Károly körúti irodája is lehetőséget kapott arra, hogy egy általuk kiválasztott alapítványt támogathassanak, választásuk pedig a SUHANJ! Alapítványra, és azon belül is Spengler Thomasra esett.

A SUHANJ! non-profit, közhasznú szervezet, amely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Integratív sportklub, ahol mozgásukban korlátozottak és épek együtt sportolnak. Mozgalom, amelyet elkötelezett önkéntesek és amatőr sportolók nyitott közössége alkot. Adománygyűjtő alapítvány, amely rendszeres edzéslehetőséget biztosít látás- és mozgássérülteknek több sportágban.
A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességi edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat.

Hogy miért épp Thomasra esett a választás, ismerjük meg az ő rövid történetét:

2007. január elején megszületett a legnagyobb csoda: Spengler Thomas. Rendben volt minden, de mivel túl pici volt, így egy hét inkubátor után mehetett csak haza. Két hónapos volt, mikor szülei észrevették, hogy a mozgása nem fejlődik úgy, ahogy kéne, de az értelmét rendben találták. Ez ment egy éves koráig, de az orvosok nyugtatták a szülőket, hogy koraszülött, majd utoléri magát. Egy éves volt, amikor édesanyja elvitte egy korai fejlesztő központba vizsgálatra, ahol kiderült, Thomas középsúlyos értelmi sérült autista. 1,5 éves volt, amikor még mászni sem tudott, kúszni sem. Egy labrador segített Thomasnak úgy, hogy amikor az megunta, hogy Thomas a szájában matat, arrébb ment, majd Thomas négykézlábra emelkedett és utána mászott. Három éves elmúlt, amikor járni kezdett, pontosabban szaladt az első perctől.

2013-ban találtak rá a szülők a SUHANJ! Alapítványra, azóta náluk sportol. Számos futóversenyen vett már részt, 3-4 kilométert tud futni. Mikor gyorsan nő, akkor képtelen rá, ilyenkor futókocsit használnak, hogy ne kelljen elvenniük tőle a futás örömét, illetve ahhoz is szükség van az eszközre, hogy hosszabb távokon, például egy 10 kilométeres versenyen is részt vehessenek együtt. Nem utolsósorban pedig az autizmus okozta rettegéseit, dührohamait is nagymértékben enyhíti, amikor egy ilyen kocsiban ülhet.
Ezért gondolták, hogy nagy segítség lenne neki egy saját futókocsi.

Az adomány átadásakor jelen voltak a szülők és persze Thomas is, valamint az adományozók egy része, az OVB Károly körúti irodájának igazgatósága, illetve a SUHANJ! Alapítvány munkatársa, Keszthelyi Mónika. Mivel Thomas nem bírja a tömeget és a zajos környezetet, így számára megnyugtató helyszínt választottak, amely az alapítvány fitness terme volt.
Thomas az első perctől tudta, hogy a kocsit ő kapja, hol beleült, hol boldogan szaladgált az edzőteremben, és bár elég sokan voltunk, több mint 1,5 órát tölthettünk együtt vele. Ebből is látszott, hogy mennyire sokat jelent neki a nyugodt kiegyensúlyozottsághoz ez az eszköz.