OVB Pályázati Program megvalósulása - Tündérfátyol Alapítvány

|

Az OVB Magyarország 500 ezer forinttal támogatta a Tündérfátyol Alapítványt, amely az adományból a Szabadszállási Mentőállomást segítette egy ápolók, mentőszolgálatok részére kifejlesztett, ugyanakkor otthoni, valamint kórházi használatra is alkalmas szívó-berendezéssel.

A Tündérfátyol Alapítvány több területen is segít, több intézménnyel áll kapcsolatban (Magyar Mentőmotor Alapítvány, Egyesített Szent István- Szent László Kórház és Rendelőintézet Fül – Orr – Gégészeti Osztályának Gyermek részlege, AGA Gyermekotthon, XIX. kerületi Fiatal Korúak Átmeneti Otthona), amelyek részére az adományozók által összegyűjtött pénzből próbálja beszerezni a legszükségesebb eszközöket, illetve eljuttatni hozzájuk a tárgyi adományokat.

Az átadás helyszíne a Szabadszállási Mentőállomás volt, ahol Riczu Norbert, a mentőállomás vezetője és az éppen szolgálaton kívüli mentősök fogadták az OVB Sebők Péter Országos Igazgatóságának munkatársait. Az eseményen részt vett az Alapítvány elnöke, Makkainé Szelindi Stella és szintén az Alapítvány részéről Kalmár Klára. Az adományozókat Magyar- Szekeres Dóra, Idrisz Tamás, Turóczi Ádám területi vezetők, valamint Kolonics Ágnes irodavezető képviselte. 

A felajánlásból megvásárolt készüléket az állomás éjjel-nappal szolgálatot teljesítő mentőautójára szerelik fel, így könnyítve meg az életeket mentők munkáját, akik korábban a manuálisan működtetett berendezéssel kevésbé tudtak hatékonyan dolgozni.

A szabadszállási mentőknek nagyon fontos a teljesen felszerelt autó, mivel a betegeket Kecskemétre vagy Dunaújvárosba szállítják kórházba. Mindegyik település körülbelül 30-40 percnyire van Szabadszállástól, így a betegek állapotának stabilizálására még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hosszú út miatt. Ez pedig csak akkor valósítható meg, ha minden szükséges eszköz megtalálható az esetkocsikon.