Társadalmi felelősségvállalás - Miskolci Gyermekváros

|

Az OVB Magyarország balatoni táborozást szervezett a Miskolci Gyermekváros lakóinak. Az egyhetes program során a gyerekek többek között kalózbőrbe bújva szelhették a Balaton habjait, megismerhették a Liszt Ferenc Repülőtér kulisszatitkait, valamint megcsodálhatták a Parlament épületét is. Ezúton is köszönjük a Budapest Airport, az Aeropark, a Talizman Yacht, valamint a Magyar Országgyűlés segítségét, hogy egy felejthetetlen nyaralást biztosíthattunk a gyermekeknek!

Ahogy németországi anyavállalata is, az OVB Magyarország szintén nagy hangsúlyt helyez arra, hogy munkatársaival közösen segítsen a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi csoportokon, közösségeken, intézményeken. Társadalmi felelősségvállalási programjának keretén belül és az azon felül nyújtott támogatásokkal együtt az elmúlt években több mint 30 millió forintot adományozott már különböző magyarországi szervezeteknek. 

A Gyermekvárosról: 

Az első gyerekek 1973-ban érkeztek a Gyermekvárosba. A Gyermekváros szellemiségét jól kifejezi az épület ebédlőjében 40 éve elhelyezett hatalmas, színes mozaik, mely a háborgó tenger vízéből felkapaszkodó gyermekeknek egy biztonságos hajón ad lehetőséget az új életre. Az 1971–1973 között felépült 320 férőhelyes Gyermekváros az itt dolgozó pedagógusok, nevelők, gyermekfelügyelők, ápolók, gazdasági és műszaki szakemberek, szakácsok, konyhalányok, takarítók, mosodai és varrodai munkások dolgos, alkotó, gyermekeket szerető közösségévé kovácsolódott. 1974–75-ben az országban elsőként a miskolci Gyermekvárosban épült ki zártláncú TV hálózat. Talán kevesen tudják, hogy a Miskolci Városi TV-nek is itt volt a bölcsője, innen indult el. Az 1980-as években az ide látogató bel- és külföldi delegációk egy kedves szóösszetétellel jellemezték az intézményt: „Gyermekváros-meseváros”. Innen a név. A Gyermekváros pedagógiai értékrendjében alapvető dolog a tanulás, amit jól tükröz az idei, régóta nem tapasztalt tanulmányi eredmény.