Itt találod a lakásbiztosítási kötvényedet

|

lakásbiztosítás kötvény

Lakásbiztosítási kötvény (fedezetet igazoló dokumentum), illetve a biztosítók által minden évben megküldött index levél fontos dokumentumok, mert tartalmazzák, hogy a biztosító milyen esetekben és milyen összeghatáron belül nyújt védelmet vagy kártérítést veszteség, illetve kár esetén.   

Azaz ezekben a dokumentumban megtalálható: 

tartam
Épületek
fedezetek
Ár

A lakásbiztosítási kötvényre, és az index levélre általában káresemény bekövetkeztekor vagy szerződésünk évfordulóra történő felmondásakor van szükségünk. Viszont a márciusi lakáskampánykor is jó ha rájuk nézünk, hiszen most lehetőségünk van arra, hogy a meglévő lakásbiztosításunkat aktualizáljuk, igényeinkre szabjuk, vagy akár felmondhassuk és egy megfelelőbbet köthessünk. Ennek első lépésként érdemes a meglévő lakásbiztosítási kötvényünk és a legutolsó index levél alapján a biztosításunkat egy szakértő bevonásával átvizsgálni. (A lakásbiztosításról bővebben ebből a lakásbiztosítási aloldalunkon tájékozódhatsz)

Alfa Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Online ügyintézés> “Belépek a fiókban” > Adott szerződésnél nyíl ikon > igazolások > kérem a kötvényt > díjadatok

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása az Alfa Biztosító weboldalán az "Írjon nekünk" menüpontra kattintva indítható.


Allianz Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Ügyfélportál bejelentkezés > Adatok megadása > Részletek > Kötvények letöltése > Letölthető dokumentumok

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása az ugyfelszolgalat@allianz.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


Generali Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Bejelentkezés menüpont > Belépés > Adatok megadása > Lakásbiztosítással kapcsolatos szerződés > Dokumentumok > Kötvény

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása az generali.hu@generali.com e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


Genertel Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Ügyfélportál menüpont > Bejelentkezés > Adatok megadása > Levelezés menüpont 

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása a genertel@genertel.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


Groupama Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Ügyintézés > Dokumentum igénylés > Kötvény igénylés > Szerződésszám, szerződő születési dátumának megadása

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása a marciusifelmondas@groupama.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


K&H Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Biztosítások > Online ügyfélszolgálat > Lakásbiztosítás > Igazolások > Adatok megadása > Azonosítás gomb > Igénylés e-mailban vagy postán

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása a biztositas@kh.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


Union Biztosító

Kötvény elérési út webes felületen:

Ügyintézés > Online ügyfélszolgálat > Lakásbiztosítás > Letölthető dokumentumok > Kötvény > “Szerződésem adatai” gomb

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása az lakaskampanyfelmondas@union.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


Uniqa Biztosító

Ügyfélportál > Bejelentkezés > “Dokumentumaim” menüpont > Dokumentum igénylése > Kötvény dokumentum

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása az lakasfelmondas@uniqa.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.              


Signal IDuna Biztosító

Dokumentumtár > Bejelentkezés

Webes felület linkje

Felmondás: A szerződés felmondása az info@signal.hu e-mail címre küldött felmondó levéllel tehető meg.       

Olvassa el:

Amit a lakásbiztosítási kárbejelentésről tudni lehet

Az elmúlt napok hatalmas viharai sok ingatlanban tettek kisebb-nagyobb kárt. Ilyenkor a legfontosabb lépés, hogy minél hamarabb és megfelelő módon bejelentsd a biztosítónál a keletkezett kárt, hiszen ezen múlhat, hogy milyen gyorsan és milyen mértékben térítik meg a veszteséget. A kárbejelentés menete azonban sokak számára bonyolultnak és átláthatatlannak tűnhet. Ebben a cikkben lépésről lépésre végigvezetünk a folyamaton, hogy pontosan tudd, mit kell tenned egy lakásban történt kár esetén.