Az OVB 2019 első félévében kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el
|
Az OVB, mint európai pénzügyi közvetítő konszern, 2019 első félévében tovább erősítette piaci pozícióját. A közvetítési bevételek az előző évhez képest jelentősen, 10,2 százalékkal emelkedve elérték a 127,1 millió eurót. Az üzletbővüléshez mindhárom regionális szegmens hozzájárult: a legerősebb, közép- és kelet-európai szegmensben a forgalom 2,9 százalékkal 59,0 millió euróra nőtt. A németországi szegmensben megcélzott közvetítési bevételek jelentősen, 4,0 százalékkal 30,1 millió euróra emelkedtek. A dél- és nyugat-európai szegmensben a forgalom szintén erőteljesen, 31,0 százalékkal 38,0 millió euróra növekedett.
A forgalomnövekedés javarészt pénzügyi közvetítőink hatásos tevékenységének eredménye. A 2018-as év félévéhez képest az OVB mintegy 270 ezerrel, 3,67 millióra tudta növelni az Európa-szerte kiszolgált ügyfelek számát. A 15 különböző országban tevékenykedő pénzügyi közvetítőink száma 4 732-ről 4,7 százalékkal, 4 954-re emelkedett.
"Az első félévben elért sikeres üzletmenet azt is mutatja, hogy növekedésorientált stratégiánk első intézkedései már éreztetik hatásukat. Jó úton járunk” - mondta Mario Freis, az OVB Holding AG vezérigazgatója.
Az OVB a növekedő stratégiai ráfordítások ellenére sikerrel növelte a Csoport operatív eredményét, amely 2019 első félévében 1,3 százalékkal 5,7 millió euróra nőtt. A közép- és kelet-európai szegmensben az EBIT 13,1 százalékkal 4,2 millió euróra emelkedett.
Emellett a németországi szegmensben az operatív eredmény jelentősen, 8,7 százalékkal 4,1 millió euróra bővült.
A konszerneredmény, amely 24,0 százalékkal 4,7 millió euróra emelkedett, szintén pozitívan alakult. A részvényenkénti eredmény 26 eurócentről 35 eurócentre nőtt.
„A 2019 első felében elért eredmények alapján bízunk abban, hogy a teljes 2019-es évre sikerül jelentősen bővíteni a forgalmat és teljesíteni a kitűzött 13,5-14,0 millió eurós EBIT-célt”, mondta Oskar Heitz pénzügyi igazgató.
Az OVB konszern 2019 első félévére vonatkozó gazdasági mutatói
Operatív mutatók
| Mértékegység | 1.1. – 2018.06.30. | 1.1. – 2019.06.30. | Változás |
Ügyfelek (06.30) | száma | 3,41 millió | 3,67 millió | + 7,8 % |
Pénzügyi közvetítők (06.30.) | száma | 4 732 | 4 954 | + 4,7 % |
Közvetítésből származó bevétel | millió euró | 115,3 | 127,1 | + 10,2 % |
Pénzügyi mutatók
| Mértékegység | 1.1. – 2018.06.30. | 1.1. – 2019.06.30. | Változás |
Üzleti tevékenység eredménye (EBIT) | millió euró | 5,6 | 5,7 | + 1,3 % |
EBIT-árrés) | % | 4,9 | 4,5 | -0,4% pont |
Konszerneredmény a részvényesek osztaléka után | millió euró | 3,8 | 4,7 | + 24,0 % |
Részvényenkénti eredmény (hígítatlan) | euró | 0,26 | 0,35 | + 24,0 % |
Mutatók régiók szerint 2019 első félévében
Közép- és Kelet-Európa
| Mértékegység | 1.1. – 2018.06.30. | 1.1. – 2019.06.30. | Változás |
Ügyfelek (06.30) | száma | 2,32 millió | 2,45 millió | + 5,6 % |
Pénzügyi közvetítők (06.30.) | száma | 2 760 | 2 824 | + 2,3 % |
Közvetítésekből származó bevétel | millió euró | 57,3 | 59,0 | + 2,9 % |
Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT) | millió euró | 3,7 | 4,2 | + 13,1 % |
EBIT-árrés) | % | 6,5 | 7,1 | + 0,6 %-pont |
Németország
| Mértékegység | 1.1. – 2018.06.30. | 1.1. – 2019.06.30. | Változás |
Ügyfelek (06.30) | száma | 619 386 | 614 423 | -0,8 % |
Pénzügyi közvetítők (06.30.) | száma | 1 313 | 1 293 | -1,5 % |
Közvetítésekből származó bevétel | millió euró | 29,0 | 30,1 | + 4,0 % |
Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT) | millió euró | 3,8 | 4,1 | + 8,7 % |
EBIT-árrés | % | 13,1 | 13,7 | + 0,6%-pont |
Dél- és Nyugat-Európa
| Mértékegység | 1.1. – 2018.06.30. | 1.1. – 2019.06.30. | Változás |
Ügyfelek (06.30) | száma | 464 937 | 606 370 | + 30,4 % |
Pénzügyi közvetítők (06.30.) | száma | 659 | 837 | + 27,0 % |
Közvetítésekből származó bevétel | millió euró | 29,0 | 38,0 | + 31,0 % |
Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT) | millió euró | 2,9 | 2,4 | -16,9 % |
EBIT-árrés | % | 10,0 | 6,4 | -3,6% pont |