Az OVB 2021-ben is jelentősen növelte árbevételét és eredményét

|

OVB üzleti eredmény

Az OVB Holding AG a 2021-es üzleti évet új, történelmi rekordértékkel zárta az árbevétel terén. Az európai pénzügyi közvetítő vállalat a közvetítésekből 320,7 millió eurós bevételt ért el, ami 18,5 százalékos növekedésnek felel meg az előző év értékéhez képest. Még nagyobb mértékben, 46,2 százalékkal 21,8 millió euróra nőtt a konszern EBIT eredménye. Az OVB által jelenleg 15 európai országban kezelt ügyfelek száma 5,5 százalékkal 4,13 millióra emelkedett. Az OVB értékesítési csapata jelentős növekedéssel 5603 vezető beosztású pénzügyi közvetítőt tud sorai között.

„Ezzel a nagyarányú árbevétel- és eredménynövekedéssel az OVB konszernnek elméletileg minden oka meglenne az örömre. Megráznak azonban bennünket az Ukrajnából érkező képek a háborúról, a szenvedésről és a nélkülözésről. Ukrajnában 2007 óta vagyunk jelen üzleti tevékenységeinkkel. Aggódunk az ott élő emberekért, ügyfeleinkért, valamint ukrán kollégáinkért és családjaikért. Az OVB segélyszervezetével, a „Menschen in Not e. V.” egyesülettel közösen segélyalapot hoztunk létre, és ott nyújtunk támogatást, ahol a leginkább szükség van a segítségünkre” – jelentette ki az OVB vezérigazgatója, Mario Freis. „Reménykedünk abban, hogy a háború hamarosan véget érhet. Ezekben a drámai napokban fájdalmas módon tudatosul mindannyiunkban, milyen fontos kincsünk a béke.”

Üzleti téren az OVB 2021-ben profitált abból, hogy az ügyfelek nagymértékben elfogadták az elkötelezett pénzügyi közvetítőink által nyújtott személyes online tanácsadást, valamint az üzleti folyamatok egyre nagyobb mértékű digitalizálásából, ami tovább növelte az értékesítési tevékenységek hatékonyságát.

A 2021. évi kiváló üzleti eredmények és jövedelmezőség alapján az igazgatóság és a felügyelőbizottság a 2022. március 18-i ülésén arról határozott, hogy a 2021. üzleti évre vonatkozóan részvényenként 0,90 eurós osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlés számára.

A közvetítésekből származó árbevétel 320,7 millió eurós új rekordszintet ért el

A legerősebbnek számító közép- és kelet-európai szegmensben az értékesítési jutalékokból származó bevétel jelentősen, 130,4 millió euróról 21,1 százalékkal 157,9 millió euróra nőtt. Németországban a közvetítésekből származó árbevétel 61,3 millió euróról 64,5 millió euróra növekedett. A dél- és nyugat-európai szegmensben a közvetítésekből származó árbevétel az előző évi 78,9 millió eurós érték után szintén kimagasló mértékben, 24,7 százalékkal 98,4 millió euróra emelkedett. Az OVB konszern a közvetítésekből összességében 320,7 millió eurós árbevételt ért el.

Az EBIT jelentősen, 46,2 százalékkal 21,8 millió euróra nőtt.

A közép- és kelet-európai szegmensben az EBIT dinamikusan, 14,2 millió euróról 43,4 százalékkal 20,4 millió euróra növekedett. Az eredmény növekedéséhez szinte valamennyi ország hozzájárult. A németországi szegmensben az üzemi eredmény 8,1 millió euróról 8,2 millió euróra bővült. A dél- és nyugat-európai szegmensben az EBIT 117,1 százalékos növekedéssel több mint a kétszeresére, az előző évi 4,2 millió euróról a tárgyévben 9,1 millió euróra nőtt. 2021-ben az OVB konszern 21,8 millió eurós üzemi eredményt (EBIT) ért el (előző év: 14,9 millió euró). Frank Burow pénzügyi igazgató: „Az OVB-konszern bevételarányos jövedelmezőségének növekedése 5,5 százalékról 6,8 százalékra, alátámasztja a hatékonyságjavulás terén elért eredményeinket.”

2022. évi előrejelzés

Az OVB arra törekszik, hogy tovább bővítse pénzügyi közvetítői és ügyfelei számát, és alapvetően arra számít, hogy a 2022-es üzleti évben is minden szegmensben növekedést érhet majd el. Jelenleg azonban egyre több bizonytalanság merül fel a gazdasági helyzet általános alakulását illetően. A megnövekedett kockázatok ellenére az OVB a közvetítésekből származó árbevétel alakulását 2022-ben konszernszinten jelenleg a 315–330 millió eurós sávba várja. Az üzemi eredmény a mostani becslések alapján 22–25 millió euróra növekedhet.

* Javaslat a részvényesek számára a 2022. június 15-i közgyűlésre

Az OVB konszern 2021. évi mutatószámai

Működési mutatók

 

Mértékegység

2020.01.01 – 2020.12.31.

2021.01.01 – 2021.12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31.)

száma

3,96 millió

4,13 millió

+4,3%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

5 248

5 603

+6,8%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

270,6

320,7

+18,5%

Pénzügyi mutatók

 

Mértékegység

2021.01.01 – 2020.12.31.

2021.01.01 – 2021.12.31.

Változás

Üzleti tevékenység eredménye (EBIT)

millió euró

14,9

21,8

+46,2%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

5,5

6,8

+1,3 %-pont

Konszerneredmény az egyéb részvényeseknek járó nyereség levonása után

millió euró

10,5

10,5

+49,9%

Egy részvényre jutó eredmény (hígítatlan)

euró

0,74

1,10

+49,9%

Egy részvényre jutó osztalék**

euró

0,75 + 0,25

0,90

+20,0%

* 2021 javaslat; változás a 2020. évi, rendszerinti 0,75 eurós osztalékhoz képest

Mutatók régiók szerint 2021-ben

Közép- és Kelet-Európa

 

Mértékegység

2021.01.01 – 2020.12.31.

2021.01.01 – 2021.12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

2,70 millió

2,82 millió

+4,4%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

3 071

3 276

+6,7%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

130,4

157,9

+21,1%

Kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT)

millió euró

14,2

20,4

+43,4%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

10,9

12,9

+2,0 %-pont

Németország

 

Mértékegység

2021.01.01 – 2020.12.31.

2021.01.01 – 2021.12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

609 432

613 386

+0,6%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

1 242

1 240

-0,2%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

61,3

64,5

+5,1 %

Kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT)

millió euró

8,1

8,2

+1,2%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

13,2

12,7

-0,5 %-pont

Dél- és Nyugat-Európa

 

Mértékegység

2021.01.01 – 2020.12.31.

2021.01.01 – 2021.12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

652 934

700 606

+7,3%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

935

1 087

+16,3%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

78,9

98,4

+24,7%

Kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT)

millió euró

4,2

9,1

+117,1%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

5,3

9,2

+3,9 %-pont