Az OVB az 50. jubileumi évében a vállalat történeté-nek legnagyobb árbevételét érte el

|

Az OVB 2020-ban, az 50. jubileumi évében a vállalat történetének legjobb értékesítési eredményét érte el: a közvetítési bevételek 4,9 százalékkal 270,6 millió euróra növekedtek. Az OVB által 15 európai országban kiszolgált ügyfelek száma 5,5 százalékkal közel 4 millióra nőtt. Az OVB értékesítési csapata 5.248 főállású pénzügyi közvetítőre bővült. „A Covid-19 járvány negatív hatásai ellenére sikeresen haladtunk tovább a növekedési pályán, és az összes fontos mutató tekintetében – részben jelentős – javulást értünk el” – hangsúlyozta az OVB vezérigazgatója, Mario Freis.

A különösen nagy kihívásokat jelentő 2020-as évben az „OVB Evolution 2022” stratégia következetes megvalósítása, a felgyorsított digitalizáció és a pénzügyi közvetítők elhivatottsága képezte az üzleti év gazdasági sikereinek alapját.

A jubileumi 2020-as esztendő kimagasló üzleti eredményei és a 2021-re vonatkozó, továbbra is pozitív kilátások alapján az igazgatótanács és a felügyelőbizottság a 2021. március 17-i ülésén arról határozott, hogy a közgyűlésnek a részvényenként 0,75 eurós, állandónak tekinthető osztalék mellett egyszeri, 0,25 eurós jubileumi bónusz kifizetését javasolja a tavalyi üzleti évre vonatkozóan.

A mutatószámok részletei

A legerősebbnek számító közép- és kelet-európai szegmensben az értékesítési jutalékokból származó bevétel jelentősen nőtt, 122,9 millió euróról 6,0 százalékkal 130,4 millió euróra. Különösen pozitívan alakultak az eredmények Romániában, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában. Németországban a közvetítésekből származó árbevétel a 61,3 millió eurós értékével majdnem elérte az azt megelőző évi 61,6 millió eurót. A dél- és nyugat-európai régióban a közvetítésekből származó árbevétel az előző évi 73,3 millió euró utáni 78,9 millió euróval szintén jelentős mértékben, 7,6 százalékkal emelkedett. Különösen nagy mértékben nőtt az árbevétel Svájcban, Spanyolországban, Ausztriában és Belgiumban.

A közép- és kelet-európai régióban az EBIT dinamikusan, 11,1 millió euróról 28,0 százalékkal 14,2 millió euróra növekedett. Figyelemre méltó bővülés volt megfigyelhető elsősorban Csehországban, Romániában, Lengyelországban és Szlovákiában. A dél- és nyugat-európai szegmens EBIT eredménye – többek között a digitalizáció nagyobb ráfordításai miatt – 4,8 millió euróról 13,5 százalékkal 4,2 millió euróra csökkent, míg a németországi terület működési eredménye 7,9 millió euróról 2,6 százalékkal 8,1 millió euróra nőtt. Az OVB konszern üzemi eredménye (EBIT) ezzel 14,9 millió euróra emelkedett, ami 5,7 százalékkal haladja meg az előző év 14,1 millió eurós értékét. Frank Burow pénzügyi igazgató kiemelte: „Az OVB növelte a jubileumi évben árbevételét, eredményét és az operatív cash flow értékét – ez szilárd gazdasági alapokat teremt a stratégiánkban meghatározott célok eléréséhez.”

Kitekintés a 2021-es évre

Az OVB 2021-ben is növekedésre számít, arra törekedve, hogy tovább növelje a pénzügyi közvetítők és az ügyfelek számát. A 2021-es év egészét tekintve az OVB a közvetítésből származó árbevétel enyhe növekedésével számol 2020-hoz képest. Az üzemi eredmény a várakozások szerint stabilan a 2020-as üzleti év szintjén alakul, bár ezt illetően továbbra is bizonytalanságok állnak fenn a Covid-19 járvány tartós terjedésének ma még nem belátható következményei miatt.

 

Az OVB konszern 2020. évi mutatószámai

Működési mutatók

 

Mértékegység

2019.01.01 – 12.31.

2020.01.01 – 12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31.)

száma

3,76 millió

3,96 millió

+5,5%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

5.069

5.248

+3,5%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

257,8

270,6

+4,9%

 

Pénzügyi mutatók

 

Mértékegység

2019.01.01 – 12.31.

2020.01.01 – 12.31.

Változás

Üzleti tevékenység eredménye (EBIT)

millió euró

14,1

14,9

+5,7%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

5,5

5,5

±0,0 %-pont

Konszerneredmény az egyéb részvényeseknek járó nyereség levonása után

millió euró

11,0

10,5

-4,8%

Egy részvényre jutó eredmény (hígítatlan)

euró

0,77

0,74

-4,8%

Egy részvényre jutó osztalék**

euró

0,75

0,75 + 0,25

+33,3%

* 2020 javaslat

 

Mutatók régiók szerint 2020-ban

Közép- és Kelet-Európa

 

Mértékegység

2019.01.01 – 12.31.

2020.01.01 – 12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

2,52 millió

2,70 millió

+7,0%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

2.919

3.071

+5,2%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

122,9

130,4

+6,0%

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

11,1

14,2

+28,0%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

9,0

10,9

+1,9 %-pont

 

Németország

 

Mértékegység

2019.01.01 – 12.31.

2020.01.01 – 12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

612.982

609.432

-0,6%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

1.295

1.242

-4,1%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

61,6

61,3

-0,4%

Kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT)

millió euró

7,9

8,1

+2,6%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

12,8

13,2

+0,4 %-pont

 

Dél- és Nyugat-Európa

 

Mértékegység

2019.01.01 – 12.31.

2020.01.01 – 12.31.

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

619.374

652.934

+5,4%

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

855

935

+9,4%

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

73,3

78,9

+7,6%

Kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT)

millió euró

4,8

4,2

-13,5%

Árbevétel-arányos jövedelmezőség

%

6,6

5,3

-1,3 %-pont