Növekvő ügyfélszám és stabil forgalomnövekedés az első negyedévben az OVB konszernnél

|

  • Tovább nőtt az ügyfelek száma, elérte a 3,37 millió főt
  • Az összesített értékesítési jutalék kissé az előző évi felett van
  • Az eredményt befolyásolják a stratégiai intézkedések ráfordításai

2018 május 8., Köln – Az európai pénzügyi közvetítő konszern az előző évhez viszonyítva 2,7 százalékkal, azaz 3,28-ról 3,37 millióra növelte ügyfeleinek számát. Az összes értékesítési jutalék 2018 első negyedévében 58,6 millió euróra emelkedett. A legerősebb, közép-, és kelet-európai szegmensben az összes értékesítési jutalék jelentősen, 5 százalékkal nőtt. Németországban 5,3 százalékkal az előző éves érték alatt maradt, mivel itt a szabályozások módosításai továbbra is kifejtik hatásukat. A dél-, és nyugat-európai szegmensben az összes értékesítési jutalék kis mértékben, 0,4 millió euróval csökkent. „Az értékesítési jutalékok területén az OVB mérsékelt fejlődést tudott elérni saját országos piacain, amelyet a  más országokban tapasztalható növekedés jelentősen kompenzált”, mondta Mario Freis, az OVB Holding vezérigazgatója.

Az OVB konszern 2,9 millió eurós operatív eredményt (EBIT) ért el, amely - elsősorban a vállalati stratégia keretein belül tervezett magasabb ráfordítások miatt - 0,3 millió euróval elmarad az előző éves értéktől.

A vállalat megerősíti az idei üzleti évre kiadott előrejelzését 

„2018 első negyedévének üzletmenete megerősíti a teljes évre vonatkozó előrejelzésünket” - mondta Oskar Heitz, az, OVB pénzügyi igazgatója. Az igazgatóság továbbra is a teljes értékesítési jutalék kismértékű csökkenésére számít. A vállalati stratégiai intézkedések ráfordításaival és a megvalósítandó szabályozási követelményekkel kapcsolatban elmondható, hogy az operatív eredmény várhatóan 13,0 és 13,5 millió euró között lesz, ennek ellenére az OVB konszern stabil pénzügyi helyzete biztosítani fogja az osztalékfizetés folytonosságát.

Az OVB konszernről

A kölni székhelyű OVB konszern a vezető európai pénzügyi közvetítő vállalatok egyike. 1970-es alapítása óta az OVB üzleti tevékenységének középpontjában a magánháztartásoknak nyújtott hosszú távú, témakörökön átívelő, és mindenekelőtt ügyfélorientált pénzügyi tanácsadás áll. Az OVB több mint 100 nagyteljesítményű termékszolgáltatóval működik együtt és az egzisztencia-biztosítás, a vagyonbiztosítás, a vagyonfelhalmozás, az előtakarékosság és a vagyongyarapítás területein kínált versenyképes termékeivel ügyfelei minden igényének megfelel. Az OVB jelenleg 14 európai országban tevékenykedik. A vállalat 4 709 főállású pénzügyi közvetítővel és 3,37 millió ügyféllel rendelkezik.

Az OVB Holding AG 2017-ben leányvállalataival együtt 225,3 millió euró összértékű értékesítési jutalékot, valamint 16,0 millió euró értékű EBIT-et gazdálkodott ki. Az OVB Holding AG-t 2006. július elejétől jegyzik a Frankfurti Értékpapírbörzén (Prime Standard, ISIN DE0006286560).

A 2018. első negyedév eredményeiről szóló prezentáció és a köztes jelentés  a www.ovb.eu webcímen az Investor Relations pontban tölthető le. 
 

Az OVB konszern 2018 első negyedévre vonatkozó gazdasági mutatói:

Operatív mutatók

 

Mértékegység

1.1. – 31.3.2017

1.1. – 31.3.2018

Változás

Ügyfelek (03.31)

száma

3,28 millió

3,37 millió

+2,7 %

Pénzügyi közvetítők (03.31.)

száma

4 916

4 709

-4,2 %

Értékesítési jutalék összesen

millió euró

58,4

58,6

+0,3 %

Közvetítésből származó bevétel

millió euró

54,7

58,6

+7,0 %

Pénzügyi mutatók

 

Mértékegység

1.1. – 31.3.2017

1.1. – 31.3.2018

Változás

Üzleti tevékenység eredménye (EBIT)

millió euró

3,3

2,9

-10,8 %

EBIT-árrés1)

%

5,6

5,0

-0,6 %-pont.

Konszern szintű eredmény

millió euró

2,5

1,9

-21,4 %

Részvényenkénti eredmény (hígítatlan)

euró

0,17

0,13

-21,4 %

1) az összes értékesítési jutalék alapján

 Mutatók régiók szerint 2018 első negyedévében

Közép- és Kelet-Európa

 

Mértékegység

1.1. – 31.3.2017

1.1. – 31.3.2018

Változás

Ügyfelek (03.31)

száma

2,22 millió

2,29 millió

+3,4 %

Pénzügyi közvetítők (03.31.)

száma

2 875

2 748

-4,4 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

27,9

29,4

+5,0 %

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

2,2

2,0

-11,4 %

EBIT-árrés1)

%

8,0

6,7

-1,3%-pont.

1) a közvetítési bevételek alapján

Németország

 

Mértékegység

1.1. – 31.3.2017

1.1. – 31.3.2018

Változás

Ügyfelek (03.31)

száma

628 474

618 793

-1,5 %

Pénzügyi közvetítők (03.31.)

száma

1 309

1 306

-0,2 %

Értékesítési jutalék összesen

millió euró

15,3

14,5

-5,3 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

11,7

14,5

+24,3 %

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

1,4

1,7

+25,2 %

EBIT-árrés1)

%

11,8

11,9

+0,1 %-pont.

1) az összes értékesítési jutalék alapján

Dél- és Nyugat-Európa

 

Mértékegység

1.1. – 31.3.2017

1.1. – 31.3.2018

Változás

Ügyfelek (03.31)

száma

436 741

461 152

+5,6 %

Pénzügyi közvetítők (03.31.)

száma

732

655

-10,5 %

Közvetítésekből származó bevétel

millió euró

15,1

14,7

-2,9 %

Kamatok és adók előtti eredmény (EBIT)

millió euró

2,0

1,5

-22,8 %

EBIT-árrés1)

%

13,1

10,4

-2,7 %-pont.

1) a közvetítési bevételek alapján