OVB a 2017-es üzleti évben: Növekvő ügyfélszám messzemenően stabil üzletmenet mellett

|

  • A forgalom és az operatív eredmény szinte elérik az előző éves szintet
  • Az „OVB Evolution 2022“ stratégia megvalósítása

2018. március 23., Köln/Frankfurt am Main – Az európai pénzügyi közvetítő konszern forgalom és operatív eredmény szempontjából csaknem a korábbi évnek megfelelő szinten zárta a 2017-es üzleti évet. Az ügyfelek száma örvendetes módon az előző évi 3,27 millióról 3,35 millió főre emelkedett. A kihívásokkal teli keretfeltételeket kínáló országos piacok fényében ez OVB elégedett ezzel az üzletmenettel. 

Az összes értékesítési jutalék 225,3 millió euró volt, amely kissé, 2,8 százalékkal magasabb az előző évi értéknél. Az OVB továbbra is profitál pénzügyi közvetítőinek erős elkötelezettségéből, valamint a konszern széles nemzetközi felépítéséből. Az „OVB Evolution 2022“ stratégia miatti nagyobb ráfordítások ellenére az OVB konszern 16,0 millió eurós operatív eredménye csupán kis mértékben, 3,3 százalékkal marad el az előző éves 16,5 millió euró mögött. A továbbra is stabil fejlődés alapján az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság a júniusi Közgyűlésen változatlan, részvényenkénti 75 centes osztalékfizetésre fog javaslatot tenni. 

Mario Freis, az OVB Holding AG vezérigazgatója: „A 2017-es év folyamán létrehoztuk az ‚OVB Evolution 2022’ vállalati stratégiát és fokozottan invesztáltunk pénzügyi közvetítőink jövőjébe, valamint Európa szerte felkészülünk a jövőbeli piaci kihívásokra.” 

Az „OVB Evolution 2022” stratégia

A vállalati stratégia a következő négy területre összpontosít: potenciálok kihasználása, digitalizáció, modernizáció és terjeszkedés, melyeket átfogó intézkedésekkel támaszt alá.

A „potenciálok kihasználása” terület intézkedéseiben például nagy hangsúlyt kap az európai ki-, és továbbképző rendszerek továbbfejlesztése. Az OVB még szisztematikusabban fogja kihasználni a 3,35 millió fős ügyfélállományában rejlő üzleti potenciált: Egész Európában jelentős potenciál található a cross- és upselling tevékenységekben. A „digitalizáció” területén az OVB mindenek előtt üzleti folyamatainak hatékonyságára, a modern munkaállomásokra, valamint az ügyfelek, a pénzügyi közvetítők és az OVB közötti interakciós lehetőségek fejlesztésére koncentrál. A „modernizálás” területének középpontjában a célcsoportok korszerű megszólítása áll. Az egész konszernre kiterjedő közösségi média tevékenység felépítése és kiterjesztése további esélyeket teremt a pénzügyi közvetítők számára és az ügyfélnyerés területén. A „terjeszkedés” mindenek előtt további perspektivikus európai piacokra történő belépést jelenti, amely által folytatjuk európai sikertörténetüket. Az „OVB Evolution 2022” kiemeli, hogy az OVB továbbra is nagy potenciált lát már meglévő üzleti modelljében és a modernizálás mellett megtartja a már bevált sikertényezőket.

A 2018-es üzleti évre vonatkozó előrejelzések 

„A stratégiához befektetések szükségesek és megemeli az aktuális ráfordításokat, valamint átmenetileg megterheli a vállalat eredményét, viszont középtávon további jövedelmi esélyeket nyit meg”, magyarázta Oskar Heitz, pénzügyi igazgató. 

Az Igazgatóság a 2018-as üzleti évben kis mértékben csökkenő forgalomra és 13,0 - 13,5 millió euró közötti operatív eredményre számít. Az OVB konszern kifejezetten erős pénzügyi helyzete azonban a jövőbeli is lehetővé fogja tenni állandó szintű osztalékfizetést.

Az OVB konszernről

A kölni székhelyű OVB konszern a vezető európai pénzügyi közvetítő vállalatok egyike. 1970-es alapítása óta az OVB üzleti tevékenységének középpontjában a magánháztartásoknak nyújtott hosszú távú, témakörökön átívelő, és mindenek előtt ügyfélorientált pénzügyi tanácsadás áll. Az  OVB több mint 100 nagyteljesítményű termékszolgáltatóval működik együtt és az egzisztencia biztosítás, a vagyonbiztosítás, a vagyonfelhalmozás, az előtakarékosság és a vagyongyarapítás területein kínált versenyképes termékeivel ügyfelei minden igényének megfelel. Az OVB jelenleg 14 európai országban tevékenykedik. 

A vállalat 4 702 főállású pénzügyi közvetítővel és 3,35 millió ügyféllel rendelkezik.

Az OVB Holding AG 2017-ben leányvállalataival együtt 225,3 millió euró összértékű értékesítési jutalékot, valamint 16,0 millió euró értékű EBIT-et gazdálkodott ki. Az OVB Holding AG-t 2006. július elejétől jegyzik a Frankfurti Értékpapírbörzén (Prime Standard, ISIN DE0006286560).

A 2017-es év eredményeiről szóló prezentáció és üzleti jelentés a www.ovb.eu webcímen az Investor Relations pontban tölthető le.

Az OVB konszern 2017-es üzleti évre vonatkozó gazdasági mutatói:

Operatív mutatók

 

Mértékegység

2016

2017

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

3,27 millió

3,35 millió

+2,4 %

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

4 972

4 702

-5,4 %

Értékesítési jutalék összesen

millió euró

231,8

225,3

-2,8 %

Pénzügyi mutatók

 

Mértékegység

2016

2017

Változás

Üzleti tevékenység eredménye (EBIT)

millió euró

16,5

16,0

-3,3 %

EBIT-árrés1)

%

7,1

7,1

±0,0 %-pont.

Konszern szintű eredmény

millió euró

12,5

12,1

-3,1 %

1) az összes értékesítési jutalék alapján

Az OVB részvények mutatói

 

Mértékegység

2016

2017

Változás

Alaptőke (12.31.)

millió euró

14,25

14,25

±0,0 %

Részvények száma (12.31.)

millió darab

14,25

14,25

 ±0,0 %

Részvényenkénti eredmény (hígítatlan)

euró

0,88

0,85

-3,1 %

Részvényenkénti osztalék 2)

euró

0,75

0,75

±0,0 %

2) 2017 javaslat

Mutatók régiók szerint a 2017-es üzleti évben

Közép- és Kelet-Európa

 

Mértékegység

2016

2017

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

2,20 millió

2,27 millió

+3,1 %

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

2 944

2 753

-6,5 %

Értékesítési jutalék összesen

millió euró

109,7

109,0

-0,6 %

EBIT

millió euró

9,5

9,5

+0,1 %

EBIT-árrés1)

%

8,7

8,7

+0,0%-pont.

1) az összes értékesítési jutalék alapján

Németország

 

Mértékegység

2016

2017

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

633 025

623 138

-1,6 %

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

1 300

1 296

-0,3 %

Értékesítési jutalék összesen

millió euró

63,9

59,1

-7,5 %

EBIT

millió euró

6,7

6,7

-0,7 %

EBIT-árrés1)

%

10,5

11,3

+0,8 %-pont.

1) az összes értékesítési jutalék alapján

Dél- és Nyugat-Európa

 

Mértékegység

2016

2017

Változás

Ügyfelek (12.31)

száma

432 712

453 044

+4,7 %

Pénzügyi közvetítők (12.31.)

száma

728

653

-10,3 %

Értékesítési jutalék összesen

millió euró

58,2

57,2

-1,8 %

EBIT

millió euró

8,3

7,6

-8,2 %

EBIT-árrés1)

%

14,2

13,3

-0,9 %-pont.

1) az összes értékesítési jutalék alapján