Az első közös lakás: amit tudni érdemes

|

Idilli pillanatok a kanapén összeköltözés után
Ezekre figyeljünk az összeköltözés előtt

Olvasási idő: kb. 5 perc

  • Sok pár álma, hogy közös otthonuk legyen. Összeköltözés esetén nemcsak a lakást osztjátok meg, hanem a költségeket és kiadásokat is.
  • Egy új otthonba költözés könnyedén drágává is válhat. A jó tervezés éppen ezért fontos ahhoz, hogy a költségeket alacsonyan tarthassátok.
  • Egy közös számla segít a közös költségek nyomon követésében. Ráadásul a biztosítások is fizethetők azon keresztül.

A párok számára talán az egyik első nagy kaland - az összeköltözés. Hogyan rendezzük be az közös otthonunkat, hogyan osztjuk fel egymás között háztartási feladatokat, mi legyen a pénzügyekkel, hogyan szervezzük meg közösen a mindennapokat. Mindent alaposan meg kell fontolni meg kell beszélni és tisztázni kell. Összegyűjtöttüml néhány tippet és szempontokat, amiket érdemes megfontolni.

Az első közös otthon sok mindent megváltoztathat egy kapcsolatban. Véget ér az állandó ingázás a lakások között, és teljesen más oldalról ismerik meg egymást a párok. 

A tényleges összeköltözés előtt azonban sok mindent el kell intézni. A lakáskeresés könnyen eltarthat hónapokig is és sok idegeskedéssel járhat. Az új otthon kiválasztásához gondoljátok át alaposan a partnereddel, hogy mi az, ami mindkettőtöknek fontos egy lakásban. Mindenképpen szükségetek van fürdőkádra vagy erkélyre? Vagy az elhelyezkedés a legfontosabb számotokra?

Az összeköltözés előnyei és hátrányai

Mielőtt azonban összeköltözöl a partnereddel, érdemes ismerni az előnyöket és a hátrányokat. Ahogy az is fontos, hogy a megfelelő okokból akarjatok összeköltözni. Nem szabad, hogy pusztán az anyagiak legyenek az elsők.

Az együttélés mellett szólnak az alábbiak

  • Több bútor: mivel két háztartást egyesítettek, általában nem kell sok új bútort vásárolni.
  • A költségek: a felmerülő költségeket megoszthatjátok. Az olyan állandó költségeket, mint a lakbér, a villany vagy az internet, két ember viseli ezentúl.
  • Közös problémamegoldás: a mindennapi problémákat közösen oldhatjátok meg, azaz egyszerűbben is tudjátok azokat kezelni.
  • Közös házimunka: a főzés, a bevásárlás vagy a takarítás fárasztó feladat. Gyakran könnyebb és gyorsabb, ha ezeket párban végezzük - feltéve, hogy mindenki segít.
  • Több együtt töltött idő: nincs ingázás és több időtök van arra, hogy együtt tervezzetek szabadidős tevékenységeket, vagy hogy találkozzatok egymással.
Az összeköltözés örömei

Ellenérvek

Az előnyök mellett vannak olyan okok is, amelyek az összeköltözés ellen szólnak. A nyílt kommunikáció és a tolerancia fontos ahhoz, hogy a nehézségek hosszú távon elháruljanak.

  • Kevesebb személyes tér: az együttélés előtt megvolt a saját életteretek, most viszont már nemcsak az otthonotokon, hanem a mindennapjaitokon is osztoztok. A kis magányos elvonulások azonban segíthetnek.
  • Felmerülő konfliktusok: a viták természetesen normálisak, de az eltérő igények vagy rutinok miatt konfliktusok alakulhatnak ki. Különböző a takarítási rutinotok vagy más a véleményetek a ruhák rendezéséről? Az erős különbségek könnyen vitákhoz vezethetnek.
  • A napi rutin: az azonos napi rutinok nem mind szórakoztatóak. Idővel a napi rutin próbára teheti a kapcsolatot.

A költözés előtt: megfontolandó dolgok

Annak érdekében, hogy ne bánd meg a döntésedet néhány nappal a beköltözés után, van néhány dolog, amit jó, ha szem előtt tartasz. Mielőtt megteszitek a nagy lépést és összeköltöztök, próbáljátok ki, hogy milyen az együttélés egy rövid időre.

Egy hosszabb nyaralás vagy egy teljes hét a másik otthonában tesztelheti a kapcsolatotokat. Így megtudhatjátok, hogy a közös mindennapok megvalósíthatóak-e, és működhetnek-e nagyobb kötelezettségek nélkül.

Mindenképpen érdemes előzetesen tisztázni és megbeszélni a saját elképzeléseiteket és kívánságaitokat az együttéléssel kapcsolatban. Ez segít elkerülni a későbbi bosszantó vitákat, és így pontosabban fogjátok tudni, hogy mit vártok el egymástól. 

A költözés: a költségek csökkentése

Akár egy másik utcába, akár egy teljesen más városba költöztök, a költözés gyorsan stresszessé és költségessé válhat. Sok mindent kell megszervezni és előkészíteni a nagy nap előtt. De ha előre terveztek, csökkenthetők a költségek.

Az egyik legnagyobb költség a költözés tényleges költsége. Költöztető céget fogadtok fel, vagy csak egy költöztetőautóra és néhány segítő kézre van szükségetek? Talán egy ismerősödnek még furgonja vagy utánfutója is van. Ezzel még több pénzt spórolhattok meg.

Összeköltözés közben

3 pénzügyi tipp az összeköltözéshez

Van néhány tipp az összeköltözéssel kapcsolatban, amelyekkel nemcsak időt és idegeskedést, de mindenekelőtt pénzt is spórolhattok meg magatoknak.

1. Beszéljetek a pénzről

Mindenképpen az egyik legfontosabb pont:a kommunikáció. A nyílt kommunikáció sok mindenben fontos, ebben a szituációban különösen. A pénz témájábannyíltan kell tudnod beszélni a partnereddel, hogy tisztázni tudd a fontos kérdéseket. A lakbért fele-fele arányban osztják el, vagy az egyik fél lényegesen többet keres és ő vállal nagyobb részt? Mindegyik út járható, de fontos, hogy tudjatok róla beszélni. A teljes bizalom és az őszinte kommunikáció ilyankor a kulcs.

2. A költségvetés sikeres megtervezése

Amikor két háztartásból egy lesz, sok mindent kell megszervezni. A közös állandó költségeket, mint például az áram, a gáz vagy a bérleti díj, megoszthatjátok egymás között. A közös számla jó módszer a közös költségek kezelésére. A közös számlával mindkét fél rendelkezhet a pénz felett, és használhatja azt kifizetésekre vagy átutalásokra.

Tippünk: Egy költségvetési napló segít abban, hogy jobban áttekinthetővé váljanak a havi bevételek és kiadások.

3. A biztosítási díjak megosztása

Egy háztartásban általában megoszlik a biztosítási szerződések költségei. Ha közös számlát vezettek, közvetlenül nyomon követhetitek a közös biztosításokat. De mely biztosítások lehetnek közösek a partnereddel?

Otthonbiztosítás

Az ingatlant és a benne lévő ingóságokat is biztosíthatjátok tűz, betöréses lopás, vízkár vagy vandalizmus okozta káreseményekre. Ha közös háztartásban éltek, akkor egy teljeskörű otthonbiztosításra van szükségetek.

Pénzt szeretnél megtakarítani a meglévő biztosítási szerződéseiddel kapcsolatban?

Pénzügyi tanácsadóink segítenek átnézni őket, és ha van erre az új helyzetre megfelelőbb ajánlat, segítenek, hogy a megfelelő döntést meghozhassátok.

Olvassa el:

Áram a fény felkapcsolása után - Fogyasztás

| OVB Vermögensberatung Kft.

Hogyan spórolhatunk a rezsin?

A napjainkban tapasztalható energiaválság és az Európá-szerte növekvő infláció miatt az árak - különösen az energiaárak - jelentősen emelkednek. A téli hónapokra felkészülve néhány alapvető dolgot otthon is elvégezhetünk. Ezekkel csökkenthetjük a fűtés költségeit és az energiát is megtakaríthatunk.

karrierépítés

| OVB Vermögensberatung Kft.

Első munkahely – Mire érdemes figyelni pályakezdőként?

Még a karriered elején állsz, és keresed az első munkahelyed? Összefoglaltuk neked a legfontosabb infókat a jelentkezéssel és a fizetéssel kapcsolatban. Reméljük segíthetünk.