Fiatalok beszélgetnek - OVB blog
Mindent a pénzügyekről és az OVB-ről

OVB Blog

Miről szól az OVB Blog: pénzügyekről, megtakarításokról, biztosításokról és az OVB Magyarországról. Gyakorlati tippeket kaphatunk a mindennapokhoz, hogy pénzügyileg tudatossabbá válhassunk!

| OVB Vermögensberatung Kft.

Nyugdíjcélú megtakarítások: az átlagnál rosszabb helyzetben a magyarok

Egy tizenhat országra kiterjedő felmérés szerint a magyaroknak az átlagnál jóval nagyobb százaléka – közel fele - nem rendelkezik semmilyen kiegészítő nyugdíjmegtakarítással. Akik félretesznek ilyen célokra, azok körében viszont a nyugdíjbiztosítási szerződések száma idén már átlépi a négyszázezres küszöböt. Döntő többségük él az adóvisszatérítés lehetőségével is, ami a tavalyi befizetések után már meghaladta a 15 mrd forintot, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

OVB Digitalisierung

| OVB Vermögensberatung Kft.

Az OVB továbbra is dinamikus növekedési pályán halad

Az OVB konszernre, az előző negyedévekben jellemző üzleti fejlődés a 2021-es pénzügyi év harmadik negyedévében sem tört meg. A közvetítésekből származó bevételek 2021. első kilenc hónapjában 20,0 százalékkal emelkedve elérték a 234,2 millió eurót. Ehhez a dinamikus fejlődéshez mindhárom regionális szegmens hozzájárult

| OVB Vermögensberatung Kft.

Megjelent a családi adó-visszatérítésről szóló kormányrendelet

A gyermekkel rendelkező katásoknak, ekhósoknak, őstermelőknek és egyéni vállalkozóknak is jár az a visszatérítés, amit 2022. február 15-ig folyósítanak.

| OVB Vermögensberatung Kft.

Spórolni tanított a járvány (Kisalföld cikk)

Több pénzügyi felmérés is alátámasztotta, hogy a magyarok a pandémia másfél évében kevésbé voltak költekezők, több pénzt takarítottak meg. Ennek egyik oka volt az üzletek zárvatartása, de érzékelhetően több időt szenteltünk anyagi forrásaink kezelésére is. Szakértőt kérdeztünk a tendenciákról.

| OVB Vermögensberatung Kft.

Az OVB rendkívül sikeres első félévet tudhat maga mögött 2021-ben

Az európai pénzügyi közvetítő konszern, az OVB 2021 első félévében tovább folytatta dinamikus növekedését.

| OVB Vermögensberatung Kft.

OVB felmérés: népszerű a családtámogatási rendszer

A legnépszerűbb családtámogatási forma ma Magyarországon a Babaváró kölcsön és az otthonfelújítási támogatás, utóbbit 10 megkérdezett közül 9 ember ismeri. Ezeket követi ismertségben a CSOK, a legkevésbé pedig a diákhitel elengedéséről hallottak – derül ki az OVB Magyarország legfrissebb kutatásából.

| OVB Vermögensberatung Kft.

OVB közgyűlés: visszatekintés a sikeres 2020-as üzleti évre és dinamikus évkezdet 2021-ben

Az OVB Holding AG részvényesei a virtuális közgyűlésen nagy többséggel elfogadták a határozathozatalra váró összes napirendi pontot. Ennek során az alaptőke mintegy 97 százalékának képviseletében adtak le szavazatokat.

| OVB Vermögensberatung Kft.

Az OVB rendkívül dinamikusan indította a 2021-es üzleti évet

Az OVB európai pénzügyi közvetítő konszern dinamikusan kezdte az új üzleti évet: a közvetítésekből származó bevételei 2021. első negyedévében 78,7 millió eurót tettek ki. Ezzel az árbevétel az előző év azonos időszakához képest 17,7 százalékos növekedést ért el. A pozitív eredményhez mindhárom regionális szegmens hozzájárult. Az ügyfelek száma a 15 európai országban 3,6 százalékkal, 4,01 millió főre nőtt. 

| OVB Vermögensberatung Kft.

OVB: a járvány ellenére is stabil maradt a biztosításközvetítői piac

Néhány biztosítási termék iránt ugyan csökkent a kereslet a koronavírus-járvány következtében, de a legtöbb biztosítástípus esetében növekedést mutattak a számok, különösen a balesetbiztosítások és a kockázati jellegű életbiztosítások területén – áll a hazai vezető pénzügyi közvetítő cég, az OVB Magyarország friss közleményében. A társaság véleménye szerint nekik az időben kialakított új stratégia segített az ügyfelek megbízható és zavartalan kiszolgálásában.